
Az ukrán elnök pénteken Kijevben ukrajnai rabbikkal együtt részt vett a második világháború idején több tízezer ezer zsidó halálát követelő Babij Jar-i tragédia áldozatainak emlékére rendezett megemlékezésen – közölte az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetsége a Facebookon.
A második világháború alatti Babij Jar-i tragédia a holokauszt világméretű szimbólumává vált. 1941. szeptember 29-én a nácik megkezdték a kijevi zsidó lakosság tömeges kivégzését. Több mint 22 ezer embert lőttek agyon. A halál futószalagja még október közepén sem állt meg, az áldozatok száma meghaladta az 50 ezret
– emlékeztetett Zelenszkij. Beszédében megjegyezte, hogy a judaizmus ma Ukrajnában minden megkülönböztetés nélkül virágzik és fejlődik. Átadta üdvözletét a zsidó közösségnek, amely ezen estén ünnepli a szukkótot, a sátrak ünnepét. Az ukrán elnök kérésére ezúttal a ceremónia visszafogott, résztvevőinek száma pedig korlátozott volt: rabbik vettek részt rajta Ukrajna külünböző városaiból, Kijevből, Berdicsevből, Zsitomirból, Bila Cerkvából és Cserkasziból, élükön az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetsége tanácsának alelnökével, Rafael Rutman rabbival – írta a hitközség közleményében.
A ma Kijevhez tartozó Babij Jarban történt a második világháború történetének egyik legnagyobb tömegmészárlása. 1941. szeptember 29-én és 30-án a német megszállók több mint 33 ezer zsidót tereltek össze és lőttek agyon egy szakadéknál. A következő több mint két év során további tömeges kivégzések történtek ott; az áldozatok között voltak romák, nem zsidó kijevi lakosok, partizánok, szovjet hadifoglyok, egyes források szerint magyarok és csehek is. A kivégzettek száma egyes források szerint meghaladta a százezret.
Zelenszkij a Telegramon közzétett csütörtök éjszakai videoüzenetében kijelentette: Ukrajna megérdemli, hogy a NATO tagjává váljon, és mindenképpen az lesz.
Ez nemcsak a mi ukrán törekvésünk, Európa számára ez az egyetlen életképes biztonsági lehetőség, amely garantálja a valódi, tartós békét. Azon dolgozunk, hogy gyakorlati előrelépést érjünk el a szövetségbeli tagság elnyerésében
– fogalmazott az elnök. Elmondta, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral aznap Kijevben tárgyalt az Ukrajna–NATO tanács formátumáról. Az elnök tájékoztatott a francia és a brit védelmi miniszterrel folytatott tárgyalások eredményeiről is, akikkel – mint mondta – elsősorban az ukrán katonák felszereléséről és a háború megnyerésének általános stratégiájáról beszéltek. Zelenszkij kijelentette, hogy létrejött egy együttműködés Ukrajna és partnerei között bizonyos fegyverek közös gyártására.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/The Canadian Press/Sean Kilpatrick
szevasz_tavasz
2023-10-01 at 21:23
Remélem Zelenszkij, a kanadai parlamentben öt perces vastapssal ünnepelt, waffen-SS-es háborúbűnössel közösen vett részt a megemlékezésen. Mondjuk azt, hogy Zelenszkijt elkísérte egy hiteles szemtanú.
Vízöntő
2023-09-30 at 15:33
Zelenszkij Bandera szobrát meg megkoszorúztatta a rabbikkal?
Samu
2023-09-30 at 10:46
Van a rabbiknak egy gusztusa.
János
2023-09-30 at 09:52
esztetfigyellyed!
2023-09-30 at 03:05
👍👍👍
Előbb-utóbb mindenki rájön a Nagy Átverésshow -ra.
János
2023-09-30 at 09:49
Ripacs színész, de színész. Annyi és olyan köpenyt ölt magára, amire a Rendező utasítja. Ezért fizetik, méghozzá busásan❗❗❗
Az utolsó felvonás viszont még hátravan.😃
esztetfigyellyed!
2023-09-30 at 03:05
a világháborúban a náci német és a szovjet hadsereg is amerikai proxihadseregek voltak!
(a Waffen SS is!)-(az volt háttérhatalom manipulálta feladatuk hogy egymást gyilkolásszák-hogy az amerikaiak a felszabadító képében tetszelegve elfoglalhassák Nyugat-Európát.A szovjet hadsereg is amerikaiak által használt proxihadsereg volt-míg a
háború végére Sztálin ráébredt hogy mocskosul kihasználták.(sokan vannak így pl Szaddam)
Kilóg a lóláb
2023-09-30 at 01:07
Ők lesznek az új honfoglalók .
Csak úgy
2023-09-30 at 00:57
Ha az ukrán elnök minden nemzeti kisebbségét ( plusz az ukrán népet ) így megbecsülné, és így kiállna értük, akkor nem lenne ez a gyilkos háború. Szeretet, és béke honolna az egész országban és nem szakadt volna le négy régió sem.
Mennyi zsidó származású ukrán vagy más katona halt meg a mostani háborúban?
Siralmas
2023-09-30 at 00:49
Azt hazudja hogy Europa számára csak az ő Nato tagságuk garantálhatja a BÉKÉT ?
Látjuk, hogy mekkora béke van, amióta Ukrajna támogatását ráerőltették az EU- ra!
Semmi köze nem volt az EU- nak ehhez az orosz-ukrán konfliktushoz, se Ukrajnához, amióta azusa mindezt nem erőltette rá az EU- ra. Az európaiaknak mind rég el kellett volna kergetniük az amerikai érdekeket képviselő vezetőit, és önálló hadsereggel kellene a védelmet biztosítani, nem pedig azusára hagyatkozni. Most itt van a siralmas eredmény.
Tudományos libsizmus
2023-09-29 at 21:06
Kanadában felállva tapsolta meg a Waffen SS-t. Ez most hogy?
Schenkhyalfonz
2023-09-29 at 20:47
Milyen magyarok, NKVD-sek, komisszárok?
Orientál
2023-09-29 at 20:11
Persze te Zelenszkij a kanadai elvtársaiddal együtt tapsokoltan meg a Kanadában élő ukrajnai fasiszta elvtársadat.
X2
2023-09-29 at 19:02
Te,mennyi embert küldtél a temetőbe? Értelmetlen halál. Békét is köthettél volna Zselé,hogy ne tedd a hazádat temetővé.Nagy azusa nyomása rajtad,önálótlan,hitvány,senki ember vagy,aki a népét elvándorlasra kényszerítette,már aki megmaradt.
Matu
2023-09-29 at 17:30
Átöltözött…Tegnap még Kanadában tapsolt vigyorogva egy ukrán nácinak, ma pedig az ukrán rabbikkal emlékezett könnyes szemmel. Egy színész általában nem éli, csak eljátssza a szerepeit, még ha elnököt játszik is.
Rolo
2023-09-29 at 16:55
És zongorázott is a mocskos náci féreg?🐛🐛🐛🐛💩💩💩💩