Ha a háborúpárti erők megtarthatják pozícióikat, akkor azzal kell számolni, hogy a háborús helyzet hosszú évekig fennmarad – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Vácon, pénteken, a Fidesz–KDNP választási gyűlése előtt újságíróknak. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy rendkívüli helyzet van Európában, olyan helyzet, ami az európai emberek döntő többsége számára abszolút újdonság: háború van Európában.
Ez a háború a szomszédságunkban zajlik, és rendkívüli veszélyeket tartogat egész Európa, benne Magyarország számára; minél közelebb van egy ország a háborúhoz, annál nagyobb kockázatot jelent számára a háború továbbterjedésének lehetősége
– tette hozzá. Figyelmeztetett arra, hogy az európai politikai vezetők “háborús pszichózisban szenvednek”, felelőtlen nyilatkozataik és döntéseik a háború továbbterjedésének veszélyét hordozzák.
Egészen őrült álláspontokat is hallhattunk, nemcsak európai katonák Ukrajnába küldéséről, hanem már atomfegyverek telepítéséről is
– jegyezte meg a miniszter. Leszögezte: ha csak még egy európai ország belekeveredik ebbe a háborúba, akkor az világháborús fenyegetéssel fog járni, mert az érintett állam minden bizonnyal NATO-tag lesz, és ha egy NATO-tag közvetlen konfliktusba kerül Oroszországgal, annak nyilvánvaló következménye egy újabb világháború kirobbanása.
Június 9-én az európai választópolgárok döntést hozhatnak: háborút akarnak-e, vagy békét. Egy felelősségteljes döntéssel elejét vehetik a világháborús és atomháborús fenyegetéseknek
– jelentette ki Szijjártó Péter. Hozzáfűzte: Magyarország áll ki egyedül egyértelműen a béke mellett, és a magyar emberek békepárti döntése hatalmas támogatást adhat a háborús nyomásgyakorlással szemben.
Magyarország az elmúlt két esztendőben egy szomszédban zajló háború minden következményével szembesült, a háborús infláció miatt az ország energiaszámlája több mint tízmilliárd euróval megnőtt, mert a brüsszeli válasz a háborúra teljes mértékben kudarcba fulladt
– folytatta a miniszter. Közölte: mind az Európai Unió, mind a NATO ötéves pénzgyűjtési és finanszírozási tervvel készül háború esetére, “sok tízmilliárd eurót akarnak beleönteni a háborúba”.
Ennek megakadályozásához békepárti képviselőket kell küldeni az Európai Parlamentbe. Magyarországon a béke ügyét egyedül a Fidesz képviseli, a háborúpárti szavazatokat pedig a baloldal várja
– hangoztatta Szijjártó Péter.
A választási gyűlésen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője felidézte: Vácon a baloldali képviselők nevetgélve szavazták le a békepárti határozatot, a baloldali polgármester arról beszélt, hogy “multikulti kisvárost” akar létrehozni, de a legnagyobb léptékű beruházás ebben a ciklusban a polgármester családilakópark-építése volt, első polgármesteri utasítása pedig a “szájzárrendelet”, amelynek értelmében a városházát csak az ő előzetes írásbeli engedélyével lehet bírálni. Rétvári Bence bemutatta a kormánypárti polgármesterjelöltet, Imre Zsoltot. Úgy vélekedett, a váciak változást akarnak; ezt jelzi az is, hogy míg a jobboldal négy óra alatt gyűjtötte össze a szükséges aláírásokat, a baloldal tíz nap alatt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
TalEle
2024-05-03 at 22:38
Sajnos, nem fog semmi változni! A fősodratú, sorosiosta (közösségi) média azt sulykolja az emberekbe, hogy az oroszok Portugáliáig fognak menni…
Hallottunk már a szuperdeterminizmusról?
2024-05-03 at 21:28
Én azt valószínűsítem, hogy a háborúpárti erők meg fogják tartani a pozícióikat.
Egyszerűen nem lesznek olyan jelöltek, vagy kevesen az EU országokban, akik békepártiak. A nem-jelöltet nem lehet megszavazni. Ha nincs megfelelő jelölt, akkor az EU polgárnak nem kellene szavazmoa senkire. Ezt szervezze meg Szíjjártó Úr, ha tudja, de nem tudja, mert a fejletthaladó nyugat lakosaihoz el sem jut az üzenete.
Talpra magyar!
2024-05-03 at 19:31
Sajnos hazaárulókként a dk-s Gyurcsányék a momentumos Cseh Katalinék az mszp-s Kunhalmiék a jobbikos Gyöngyösiék lmp-s Vitézyék a párbeszédes Szabó Tímeáék együtt a tiszás M. Péterékkel minden megcsinálnak a külföldi idegen milliárdosoknak azért hogy hazánkat egyre inkább kitegyék az ukrajnai háborúnak hogy idegen élősködő lusta gazdasági migránsokat tartsunk mi el és a gyermekintézményekbe gender buzikat pedofilokat … ereszthessenek rá a gyermekekre. Ezektől óvnunk kell hazánkat településeinket.
Királytigris
2024-05-03 at 19:08
Nagy valószínűséggel a háborús helyzet fennmarad.
Az USA afganisztáni kalandorsága 20 évig tartott.
Úgyhogy lehet 20 évvel számolni…