Pesti Srácok

„Arbeit Macht Frei” – A Holokauszt művészi megfogalmazása

„ARBEIT MACHT FREI”, azaz a munka szabaddá tesz. Ez a felirat várta az Auschwitz-ba és más haláltáborokba érkező zsidókat a kapukon. A Német Birodalom egykori ideológiája mögött rejtező cinizmus és gúny velős megfogalmazása ez. Nem ígéret, hanem végítélet. Már alig vannak, akik első kézből el tudnák mondani a történteket, a Gondold.át – „Arbeit Macht Frei” című kiállítás képei azonban még sokáig fognak mesélni.

ZANA DIÁNA- Pesti Mese/ Nullahategy

A Gondold.át által meghirdetett pályázat célja, hogy a képzőművészeten keresztül megmutassa, hogyan lehet szembenézni a Holokauszt emlékével, és segítő módon újrafogalmazni azt, hogy az ordas eszméknek nincs helyük a világon. A beérkezett pályaművekből harminckét alkotást választott ki a szakmai zsűri, Faludy Judit és Fitz Péter művészettörténész.

PestiSracok facebook image
Arbeit macht frei

Bús Balázs Budapest III. kerülete (Óbuda-Békásmegyer) polgármestere kitörölhetetlen emlékként tekint a Holokausztra, amely milliók lelkét mérgezte meg. Elfelejteni soha nem lehet és nem is szabad, emlékezni kell, s a visszaemlékezést össze kell kapcsolnunk a megismeréssel. Az egyéni feldolgozás talán soha nem történik meg, de kollektív szinten megtehetjük a szembenézést, ezt segíti elő a Holokauszt emlékév alkalmából rendezett kiállítás a Symbol Art Galériában.

A kiválasztott képek egytől egyik a művész egyéni látásmódját tükrözik, a művészét, aki a dolgok mögé képes látni, a szimbolikus tartalmak, gondolatok kézzelfoghatóvá válnak a vásznon, a materiálisban. A kiállított művek egytől-egyik magába szippantanak, elmélyedésre, átgondolásra ösztönöznek és mindenek előtt megértésre sarkallnak. Egyes képek hatása egészen rendkívüli volt számomra. Ez a csodálatos a művészetben, ezek az alkotások nem a valóság vagy az elmúlt események két-, vagy egyes esetekben háromdimenziós másai. Olyan érzelmek szilárdulnak meg a száradó festékben, amelyek a kollektív memória alapkövei a Holokauszt tragédiájára való emlékezésben, mert a kegyelet, a bűnbánat és a megtisztulás mindannyiunk közös felelőssége.

A Gondold.át „Arbeit Macht Frei” című csoportos kiállítás július 18-ig megtekinthető a Symbol Art Galériában, majd Szécsényben és Siófokon. Barna Sándor a galériák tulajdonosa reményei szerint a magyarországi helyszínek után külföldre is meghívást kap a kiállítás.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?