Titokzatos jelek a campuson (Pesti Mese)

Aki az ELTE BTK Múzeum körúti campusa előtt jár, a főbejárat melletti falon különös jelekre lehet figyelmes. Az első pillanatban kriksz-krakszoknak tűnő rajzok néhány másodpercnyi szemlélés után összeállnak, monogrammokká, nevekké, s érdekes ábrázolásokká, zászlóvá, magyar címerré válnak. Könnyű lenne egy laza kézmozdulattal elintézni, úgy vélve, hogy bosszús utóvizsgázók, elutasított doktorálni vágyók karcolták, vésték bele kétségbeesett kiáltásukat a falba, ám nem erről van szó. Hát akkor miről?

BARTA ZSOLT - Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport

Újpesti kitérő

Az 1860-as évek elejére Újpest nagyközség, ami ekkor még különálló település Pesttől, az olcsó telkek, valamint a városból egyre jobban a peremvidékre szoruló gyárak, üzemek miatt hirtelen növekedésnek indul. Férfi lakossága elsősorban gyári munkás, ám az asszonyok és a fiatalok zömmel Pesten dolgoznak, tanulnak. A tömegközlekedés azonban siralmas, így a község eredeti földbirtokosa, s ebben az időben inkább már mecénása, a híres Károlyi család tagja, gróf Károlyi István gondolt egy merészet, és 1865-ben saját pénzén megalapította a Pesti Közúti Vaspálya Társaságot, majd nyomban engedélyt kért egy lóvasút megépítésére a két település között. Közel egy esztendő múlva, 1866. július 30-án indult meg a közlekedés Újpest és Pest között. A vasút a Szénapiactól (ma Kálvin-tér) indult és az Ország-úton (ma Váci út) haladt, egészen Újpest városkapuig. Bár, a kocsikat bárhol meg lehetett állítani, hivatalos megállóhelyek is léteztek. A ló vontatta járművek megálltak a Nemzeti Múzeumnál, a Zrínyi – kávéháznál (Astoria), az Evangelikus templomnál (Deák-tér), a Lipót templomnál (Bazilika), az indóháznál (Nyugati Pályaudvar), a kis sörcsarnoknál (Lehel-tér), valamint a végállomáson található Bagolyvárnál.

A lóvasút hamar népszerűvé vált, dacára annak, hogy az is előfordult néha, hogy a lovak elfáradtak, ám az utasok segítettek nekik. A teljes menetidő 35 perc volt, legalábbis hivatalosan, de a bárhol leállíthatóság miatt többnyire 1 óra volt az út. Mindez nem vette el az utazni vágyók kedvét, a kocsik állandóan zsúfoltak voltak, pedig 4,5 perc gyakorisággal közlekedtek.

Az állandó közlekedés megindulása után nem sokkal, már külön első és másodosztályú kocsikat kellett bevetni, ugyanis az úribb réteg nem volt hajlandó keveredni a munkásokkal. Az első osztályra 20, a másodikra pedig 10 krajcárba került a menetjegy, ám a gyári munkásoknak még ebből az árból is 20-25% kedvezményt adott a vasúttársaság.

Lóvasút természetesen nemcsak Újpestre közlekedett, hanem a főváros számos más pontjára is, többek között a Margitszigeten is üzemelt.

A lovak vontatta közlekedésnek a villamosítás bevezetése, majd gyors elterjedése vetett véget, az újpesti vonalon 1899-ben haladt utoljára négylábú szerelvény, amit ekkor már csak a nosztalgiázók szűk csoportja bánt, hiszen küszöbön állt a modernizáció.

Vissza a falhoz

Az egykori lóvasút pályája, a Kálvin-tértől a Múzeum körúton keresztül vezetett, ahol nemcsak két megálló, hanem az ELTE mai A. épülete mellett egy váltóőr bódé is állt. Benne, unatkozó váltóőrökkel, akik valamilyen, ma már kideríthetetlen okból rendszeresen az Egyetem falához jártak, s ha már ott voltak, felírták, bevésték nevüket, szolgálati számukat, vagy az éppen aktuális dátumot a falba. Egyikük, Adorján György még a váltózászlót is megörökítette az utókor számára. A legérdekesebb rajz egy R.J. monogrammú váltóőré, aki nemcsak saját, zászlóval integető alakját, hanem az érkező vasúti kocsit is felkarcolta a falba. Bár, a lóvasút 1899-ben megszűnt, a villamosított vonalon még évtizedeken keresztül szükség volt a váltóházra, a jobb szeműek ezért találhatnak a falon XX. századi feliratokat is. Akad közöttük szokványos szerelmes felírat, a szokásos, szívbe karcolt monogramokkal, s állítólag van eredeti, 1944-es nyilaskeresztes graffiti is, de ezt nem találtuk meg, hiába kerestük az egyre jobban fakuló felíratok között. Mint ahogy nem leltünk Éljen Sztálin, vagy Érted dolgozunk Rákosi elvtárs karcolatokat sem. Ha akadtak is, biztosan lemosta ezeket az idő.

Miközben a falat vizsgáltuk, számos egyetemista nézte érdeklődéssel ténykedésünket, s az is hamar kiderült, hogy az ELTE jelenlegi hallgatóinak valószínűleg nagy többsége egyetemi évei alatt még egyszer sem vette észre, milyen jelek-ábrák vannak a falon. Igaz, nemrég hallottuk, hogy valaki felnézett az Erzsébet körúton az égre, és egy oszlop tetején megpillantott egy 1990-es MDF plakátot.

Az unatkozó váltóőrök graffiti fala évről-évre pusztul. Néhány évvel ezelőtt egy kiadósabb felújítási kísérletnek köszönhetően, mely a falak felcsiszolását is jelentette, majdnem teljesen elhalványodtak az idővel addig dacoló egykori graffitik. Pedig jó lenne megmenteni ezeket, mert nemcsak egy letűnt kor nem mindennapi emlékei, hanem hozzátartoznak Budapesthez is.

fotó: Zsóka Makula