Pesti Srácok

Egy békés demonstráció tanulságai

Elgondolkodtatott az a médiában mostanság oly sokszor használt kifejezés, hogy döntéshozó. Hogy van egy ember, aki egész nap egy íróasztal mögött üldögél, és napi nyolc órában összeráncolt homlokkal döntéseket hoz, de ha haza kell vinnie a munkát, akkor még otthon is. Az a baj a döntéshozóval, hogy tulajdonképpen ki kérte meg őt erre. Milyen képzésen, kiképzésen vett részt, hogy képes legyen ellátni ezt a feladatot. Normális esetben ugyanis a döntéseket nem egy ember hozza meg, hanem a köz. Azaz mi. Döntéshozók helyett tehát végrehajtókra lenne szükségünk, akik igen, az általunk megfogalmazott célok, igények és vágyak megvalósulása érdekében döntéseket hoznak. De mi van akkor, ha ezek a döntéshozók érzéketlenek a köz igényei iránt? Ha döntéseik nélkülözik a valóság rizikófaktorát. A Városliget esetében ilyenkor fák dőlnek ki, épületek takarják el a zöldterületet, és valamely haszontalan, de bárgyún vigyorgó európai modell mintájára plasztikázzák át a liget megszokott és megszeretett arcát.

SUSÁNSZKY MÁTYÁS - Nulla6egy

Pénteken békés demonstrációra gyűltek össze a Királydombnál mindazok, akik a Ligetet úgy is képesek élvezettel használni, belakni, amilyen most. Jöttek szülők és gyerekek, babakocsisok, színes plédesek. Jöttek munka után a fehér inget kigombolók, jöttek a fák oldalában sörözgetők, jöttek kutyások nyálas teniszlabdával a kezükben, és jöttek minden méretben kutyák. Jöttek biciklisek, cipősök és mezítlábasok. Jöttek focisok, karatésok és futósok. Jöttek égbebámulók, barnulni vágyók, és az árnyékban olvasgatók. Viszont nem jöttek döntéshozók és politikusok, mert nem is jöhettek. Csak, mint magánemberek. Őket pedig befogadta valamelyik csoport, a fent felsoroltak közül.

PestiSracok facebook image

Demonstrálni sokféleképpen lehet, de nehéz méltó módját találni annak, hogyan lehet egy problémának megfelelő megfogalmazási formát találni. A pénteki rendezvény célja az volt, hogy megmutassa, hogyan és mire használjuk ma a Ligetet, és mi az, amit továbbra is szeretnénk ugyanígy csinálni. Demonstrálta azt, hogyan kell pihenni, kikapcsolódni, élvezni ezt a ligetes zöld parkot. Igen, ezt is meg kell tanulni. Mindazok, akik érzéketlenek az élet ilyen egyszerű ajándékai iránt, mint a fák koronáján átsütő napfény, a nyirkos fű, a kék ég, a hűs árnyék, azok sosem fogják megérteni, mire volt jó ez a pénteki együttlét.

Mivel nem is született semmilyen hivatalos összefoglalója e demonstrációnak, csak egy elvi igényt szeretnék megfogalmazni.Olyan döntéshozókat szeretnénk, akik alázattal viseltetnek a köz érdeke iránt. Akik tisztelik egyszerűnek, hétköznapinak tűnő igényeit is. Akik nem csak elképzelnek valamit valahogy, hanem megnézik, megértik előbb. De legfőképpen olyan döntéshozókat szeretnénk, akik képesek ugyanannak örülni, ugyanazt élvezni, amit mi. Mert akkor tudjuk, hogy akárhogy is, de egyek közülünk. Különben pedig nincs közünk egymáshoz. Tehát nem dönthetnek semmiről…

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?