Könyvhét 2014 - „Ha nem is eszünk már a héten, akkor is megvesszük!“

Még 1927-ben történt, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) szokásos évi, lillafüredi közgyűlésén egyszer csak felállt Supka Géza, a Literature folyóirat főszerkesztője, és egy fantasztikus ötlettel állt elő: rendezzenek évente könyvünnepet minden tízezer lakosnál nagyobb településen, amin vegyenek részt a könyvárusok, könyvtárosok, közművelődési szakemberek. Így is lett.

BARTA ZSOLT - PestiMese/Nulla6egy Facebook-csoport

Az első szenzációk

Egy esztendővel később, 1928-ban azért még csak próbanapot tartottak az óvatos rendezők, ám a Magyar Hét rendezvényei közé berakott könyvnap sikeres volt, így 1929-ben már teljes harci vértben jelent meg, egy hetes terjedelemben, az ország számos városában.

Az olvasni vágyó nép tódult a rendezvényre, ahol személyesen találkozhattak olyan kiválóságokkal, mint Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, és Móricz Zsigmond. Hogyne, hiszen akkoriban még nem volt televízió, sokan azt sem tudták, hogy is néznek ki „élőben“ az írók. A legtöbb alkalommal Karinthy vett részt a rendezvényeken, végig sziporkázva, szóvicceket gyártva nevettette meg lelkes rajongóit. A Könyvhetek gazdaságilag is sikeresek voltak, hiszen a legtöbb terjesztő 10%-os kedvezményt biztosított kiadványaira. Így teltek el a béke évei.

Hivatalos szocialista ünnep

Mondanunk sem kell, 1948 után a könyvhét értelme alapvetően megváltozott.A rendezvény megmaradt, ám első, sikeres írói Sztálin Jóska és Rákosi pajtás voltak. E két polihisztor mindenhez értett, könyveket írtak a nyelvészettől kezdve a helyes, szocialista kulturáltságon át a nemzetközi helyzet fokozódásáig bezárólag. A kor természetesen kitermelte a maga íróit, költőit is, Veres Péter, Szabó Pál, vagy éppen Váci Mihály személyében. A Könyvhét egyetlen egyszer maradt el, 1957-ben, amikor is forradalmi viselkedése miatt feloszlatták az írószövetséget.

A konszolidáció aztán meghozta a maga gyümölcsét a könyvkiadás terén is, hiszen a rendszert nem szerető, ám nem bántó írók is megjelenhettek, s hála a propagandának hamar népszerűek is lettek. Az már csak hab a tortán, hogy a legdivatosabb íróvá az a Berkesi András vált, aki egyáltalán nem mellesleg az ÁVH tisztje is volt.

Az igazi, Könyvheti szenzációt azonban Végh Antal kaphatatlan, főleg az akkori magyar focival kapcsolatos művei jelentették. A csak pult alól vásárolható könyvekért többször akkora csetepaté tőrt ki, hogy a kirendelt belbiztonsági szerveknek kellett rendet tenniük. Így múltak el az „átkos“ évei.

És most?

Idén 85. alkalommal rendezték meg országszerte az Ünnepi Könyvhetet. Budapesten már évtizedek óta a Vörösmarty-tér, és környező utcái az állandó helyszín. Bár ügyeletes huhogók mindig vannak, azt hangoztatva, hogy a nyomtatott könyvnek befellegzett, vége a Gutenberg galaxisnak, elönt mindent az internet, s akinek nincs efféle kapcsolata, az is potom áron tud e-könyvekhez jutni, és más, efféle, hangzatos, de máig nem beigazolódott tények.

A tények ugyanis az utcán, illetve a könyvárusító bódékban hevertek, tapintható, szagolható könyv alakban, ráadásul nem is heverésztek oly sokáig, mert a nagyszámú, helyszínen bóklászó közönség meg is vásárolta azokat. Számos könyvkiadó adott kedvezményt kiadványaira, és a Vörösmarty-téren többször is elhangzott a „ha nem is eszünk már a héten, de ezeket megvesszük!“ kiáltás.

No igen, az árakkal kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy időnként az egeket súrolták, bár Vlagyimir Iljics Lenin hajdanán kijelentette, hogy a „kultúra nem árucikk!“, de ez a mondása, a többivel együtt, máig sem jött be.

A könyvvásárlás, bámulás mellett idén is volt mindenféle kiegészítő program, a felállított színpadon felolvasó írók főleg a retróra gondolhattak, mert előadásaikban röpködtek a kartárs, elvtárs, városi tanács, Gelka, s más hasonló kifejezések, amit a nagyszámú, főleg idősebbekből álló közönség nagy vidámsággal fogadott.

Aki akart, nemcsak szellemi hanem szilárd vagy folyékony táplálékot is magához vehetett, igaz a karácsonyi vásáron elhíresült, 1000 Forintos tócsnit hiába kerestük, ám volt helyette minden más, ahogyan mondani szokták, szem-szájnak ingere.

A fő attrakció azonban idén is a könyv volt, még késő este is hömpölygött a tömeg a téren, jó nagy, képzeletbeli pofont adva ezzel is a Gutenberg galaxis végét hirdetőknek. És igaza volt annak a kortárs, kissé már pityókás költőnek is, aki azt hirdette nagyszámú, köré sereglő közönségének, hogy nem az a fontos, hogy hogyan, hanem, hogy mit olvasunk!