Pesti Srácok

Csodálatos közösségi tér a pesti történelem egy darabkájával (VIDEÓ)

SZILÁGYI BUNDI ANDRÁS- Pesti Mese/ Nullahategy

A tatárok hírére állítólag három nap alatt építette fel Pest lakossága a városfal egyes szakaszait 1234-ben, de ez se tudta megvédeni őket a közelgő veszedelemtől. IV. Béla nem is építette újjá a leomlott falakat, Pest megmenekült polgárainak jobb, biztonságosabb helyet ajánlott: a Budai hegyet a Duna túlpartján. És itt kezdődik valahol annak a varosnak a története is, amelyiket ma mi ismerünk.

10394651_10153125741419097_1719718652484485400_n
A régi városfal mellé felolvasó-, zenei esteket is gyakran szerveznek Fotó: Imagine Budapest Facebook

Pestből lett Buda, majd pár száz évre rá Budából megint Pest, hisz az időközben igazi nagy várossá kinőtt Buda királyi székhelyéhez közel a kereskedelem is fellendült. Ezért, és persze a közelgő török ellen épült fel az erős városfal, amely olyan tartósnak bizonyult, hogy a török sem tudta, de nem is akarta lerombolni. A XVIII. századtól újraépülő város számára azonban már inkább volt akadály, semmint megerősítendő, megvédendő érték. 1786-ban kezdődött el az a "városszépészeti" folyamat, amely a 19. század elején le is zárult. Az Astoriánál álló Hatvani rondella elbontásával eltűnt az utolsó látványos eleme is a középkori Pest városfalának. A Múzeum körút külső és belső ívén számos részlete megmaradt. A házak ráépültek az egykori fal vonalára, ezert megmaradtak udvarokba, tűzfalakba rejtett zárványokként.

A Belvárosban nemrég nyílt egy kis galéria, bemutatótér, nem is tudjuk megmondani igazán mi, hisz felolvasó estek, várostúrák, kis kiállítások egyaránt vannak a városfalat bemutató új helyen, ahol volt pestistemető, színház, céllövölde is korábban. Az Imagine Budapest munkatársát, Szekeres Júliát kérdeztük az új helyről, akitől megtudtuk mit jelent, ha valaki fején találja a szöget, és hogy mi köze ennek a most megnyitott várfalhoz.

Hasznos információ: aki szeretném megnézni a városfalat, az keresse a Király Pál utcában az Imagine Budapestet, ugyanis "a városfal kulcsa" náluk található.

A videó készítésében közreműködött: KozmiVezető kép: bastya.wordpress.com
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?