Vissza a műterembe- amit Mai Manó tudott

Mai Manó 1882-ben vásárolta meg azt a Nagymező utcai házat, amelyet aztán saját igényei szerint építtetett át, s ahol ma a mai Mai Manó-ház, azaz a róla elnevezett fotógaléria is működik. Érdekes belegondolnunk abba, vajon milyen derültséget kelthetett az akkori királyi udvarban ez a különös név, és hogy ennek ellenére a név hordozója mégis tudhatott valamit. Mai Manó már 18 évesen saját műtermében dolgozott, és készítette a nagyérdemű közönségnek beállított képeit kisbabákról, angyalkaruhás kislányokról, komoly fiúcskákról, és persze a pózoló felnőttekről is. A kiállítást november 9-ig nézheti meg a nagyérdemű.

SUSÁNSZKY MÁTYÁS PÁL- Nullahategy

Tulajdonképpen a kiállítás témája maga nem kifejezetten vonzó. Rég elhunyt fekete-fehér emberek gyűjteménye, akikhez mégcsak rokoni kapcsolat sem fűz. Olyan ruhákban és helyzetekben, amelyek a mai szemlélő számára már kevéssé hitelesek. Valóban így öltözködtek, így néztek, ilyen tárgyakkal vették körbe magukat? Ez valóban élet volt valamikor, és éppen ugyanebben a városban, ugyanezekben a házakban, utcákon, tereken, ugyanazon Nap fénye alatt? Alig hihető. Maga a fényképész, Mai Manó sem számít a mai értelemben véve fotóművésznek. Ő portrékat készített, személyes, családi fotókat, a különbség csak annyi volt, hogy az alanyok maguk mentek a fotóshoz, és nem a fotós követte és kapta lencsevégre életük egy-egy fontosabb pillanatát. Akkor pedig mi értelme megnézni egy innen-onna összehordott családi album kopott képeit.

Az akkori élet esszenciája egy fotón

A titok valahol pont a technikában és a szituációba rejlik. Ezeken a képeken nagyon kevés a kompozíciós hiba, vagy egyáltalán nincs is. Nincs semmi esetleges, semmi véletlenszerű. Mindenki irányba néz, mosolyog, évődik vagy elmereng, mindenki szépruhában van, vagy meztelenül (kisbabákról van szó), mindenkinél van valami fontos: játékok halomban, puska, golyós számológép, kard, pipa, zsebóra, kalap, kisgyerek. Ezekben a képekben éppen ez a negédes, bájos tökéletesség a megkapó, mert minden szándékolt beállítás ellenére hordoznak valamiféle intimitást. A képek szereplői a legelőnyösebb oldalukat akarták megmutatni, legértékesebb tárgyaik körében, valami idillben. Az életük esszenciáját akarták viszontlátni a képen, és úgy készültek rá, mint egy esküvőre, hogy ha egyszer is az életben, de akkor tökéletes legyen. Ne legyen valóságos, legyen olyan akár egy festmény.