Állati fortélyok - interjú új rovatunk vezetőjével, Halas Tamarával
Új szerzővel és új témával bővül ki BudaPETS rovatunk. Halas Tamara segítségével az állatok gyógynövényekkel való gyógyításának különböző fortélyaival ismerkedhetünk meg, amelyeket akár városlakóként is könnyen elsajátíthatunk. Bemutatkozó riportunkban tapasztalatairól, és az alapötletről kérdeztük.
SUSÁNSZKY MÁTYÁS PÁL - Nullahategy
061: Honnan ez a vonzalom a gyógynövények iránt, és honnan jött az ötlet, hogy épp az állatok gyógyításával kapcsolatban kezdj el foglalkozni velük?
HT: Mindig is szerettem állatokkal foglalkozni. Neveltem föl újszülött kortól cicákat, kutyákat. Egy sérült gerle, miután meggyógyítottam, letelepedett a környékünkön. Ilyenek mindig voltak. Azt hiszem nagymamám volt rám meghatározó hatással, aki megtanított arra, hogyan kell az állatokról gondoskodni. Az ő filozófiája az volt, hogy az állatok megszolgálják a törődést, és nekünk kell biztosítanunk a biztonságukat. Ha nála voltunk gyerekkoromban, először etettük meg az állatokat, és csak utána kaptunk reggelit. Ők voltak az elsők. Amikor a gyógynövényes suliba jártam, és szóbakerült a szakdolgozat, nem is jutott más eszembe. Szerencsére rábólintottak, és erről írhattam.
061: Össze lehet egyeztetni a városi létet és a gyógynövényekkel való foglalkozást? Hogy áll szerinted Budapest és a természet viszonya?
HT: A városi embernek mindenképpen nehezebb, hiszen nem tud együttélni a természettel, nem tud finoman ráhangolódni. Csak a nagy évszakváltásokat veszi észre, amikor tombol a nyár, vagy amikor eljön az ősz. Emiatt aztán simán le lehet maradni egy-egy gyógynövény gyűjtéséről. Más oldalról a közösségi kertek elszaporodása, meg a női magazinokban is egyre gyakrabban előforduló balkon-kertészkedés már az élhető város szemléletének megjelenésére utal, és ez egy üdvözlendő trend. Szerintem Pest nem annyira nagy város, mint New York, vagy Los Angeles, és mérgező anyagok máshol is vannak, én nem félek a szennyezéstől. Az hiszem, az igényt kell fenntartani az emberekben, főleg a gyerekekben. Hogy igényük legyen az állatok, vagy a növények közelségére.
061: A gyógynövényekkel való foglalatosságodban segítőtársad, asszisztensed éppen a kutyád, Bütyök. Hogyan viseli a kísérletezést?
HT: Szó sincs kísérletezésről, mindenképpen első az orvos. Ha bármi baj van, én vagyok az első, aki orvoshoz fordul tanácsért. Persze ettől függetlenül akár megelőzésként, akár kiegészítő kezelésként, akár utókezelésként szoktam alkalmazni gyógynövényeket, de előbb feltétlenül megbeszélem az állatorvossal. Sok állatorvos nem is meri, vagy elzárkózik ezektől a módszerektől, de nekem szerencsém van. De a saját állatorvosunk is tisztában van vele, hogy én nem játszom ezzel. Szóval hangsúlyozom, hogy első az állatorvos.
061: Az általad használt, vagy összegyűjtött gyógynövényeknél talán még érdekesebbek azok, amelyeket a népi gyógyászat ismer, de az állatorvosi praxis nem használ. Tudnál ezek közül említeni néhányat?
HT: Valóban, nagyon sok gyógynövény hatását nem ellenőrizték még. Ezek közül sok olyan van, amihez a népi hagyomány különös szokásokat is pátosított, és emiatt babonaságnak gondolják. A pirosló hunyor (Helleborus purpurascens, a képen) gyökerét például sertéspestis ellen alkalmazták. Az állat – sertés, vagy szarvasmarha – szügyénél, fülén, és a válla környékén bemetszést végeztek, és aládugták ezt a gyökeret fél napon keresztül. Innentől kezdve az állatban ténylegesen kialakult a védettség, holott ezt a védett növényt mérgezőként tartjuk számon. Nyilván ilyeneket én sem próbálnék ki, hogy összeszurkálok egy disznót. De vizelési nehézségek esetén szokás volt például kis darab vöröshagymát dugni a húgycsőbe. Hát ettől persze, hogy vizel szerencsétlen állat. Ezekről az eljárásokról csak a hagyományban gyökerező tapasztalatok vannak, az orvostudomány nem ellenőrzi őket.
Persze az emberek magukat sem kímélték. Nagymamámtól tudom, hogy a szemárpát a kék iringó (Eryngium planum) szárával, levelével kezelték, ami kicsit mérgező növény. Ezt dörzsölő hatású porral – például csontreszelékkel – keverték össze. Kilencszer kellett a szem környékét körkörösen végigdörzsölni, és közben ezt a mondókát kellett mondani: „Árpa, árpa, lekaszállak; Fehér ló seggébe zárlak.” Ennek az eljárásnak sincs kikutatott eredménye, ha hatott, az a mechanikus hatásnak volt köszönhető, és valószínűleg a növény is rendelkezik gyulladásgátló, vagy egyéb tulajdonságokkal.
Aztán volt olyan gyógynövény, aminek használatára épp a kutyám hívta fel a figyelmemet, ő mutatta meg nekem. Bele is került a szakdolgozatomba a ragadós galaj (Galium aparine), amiről nagyon kevés ismeretünk van. A ragadós galajt külsőleg, bőrproblémák esetén alkalmazták, és ez a kutyám esetén is bevált. Rokonát, a tejoltó galajt (Galium verum, a képen) már sokkal jobban ismeri mind a néphagyomány, mind az orvostudomány. A tejoltó galajjal csinálták régen a sajtot, és ha abból a tehén sokat evett, megsavanyodott a teje tőle, és nem lehetett kifejni. Ezért nagyon odafigyeltek, hogy ne a termőterületén legeltessék az állatokat. De a ragadós galajt külön nem kutatták, csak azt tudom róla, amit magam tapasztaltam…
061: Terveink szerint havonta olvashatunk majd tőled gyógynövényekkel kapcsolatos állatgyógyászati praktikákat. Ajánlanál valamit kedvcsinálónak?
HT: Hát így hirtelen a téli időszakról és a megfázásról a csalán (Urtica dioica) jut eszembe, amit magam is régóta használok. Akár fűszerként is bele lehet keverni az ételbe, embernek, állatnak egyaránt hasznos. A REX kutyaotthon egyik állatmentőse, gondozója Gerbacsich Ottó a kutyáknak mindig ad csalánt például, az ételükbe keverve. A csalán kitűnő immunerősítő, betegség után nagyon jót tesz a legyengült szervezetnek. De teli van ásványi anyagokkal, vitaminokkal is. Állatok esetén megelőzés céljából épp csak egy kicsit kell az ételbe szórni. Az idős kutyáknak is jót tesz. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ebben a tudományban én is csak örök kezdőnek, megfigyelőnek tartom magam. Szeretném, ha a cikkek kapcsán olyan beszélgetések alakulnának ki, ahol tanulhatunk egymástól, megoszthatjuk a tapasztalatainkat.
