Újra megnyílt az Országgyűlési Múzeum - EXKLUZÍV ÖSSZEÁLLÍTÁS!
Újra megnyílt az Országgyűlési Múzeum tegnap, ünnepélyes keretek között. A Nullahategy stábja is ott volt, fotóztunk, megnéztük az új kiállítást, és meghallgattuk az új intézmény jövőre vonatkozó terveit is. Exkluzív összeállításunk következik Kossuth Lajos íróasztalától Nagy Imre mikrofonjáig, az elfeledett régi csarnokban nyíló lapidáriumon át az érintő-képernyős interaktív tárlatokig.
SZILÁGYI ANDRÁS - NULLAHATEGY
1923-24 nem a magyar történelem legdicsőségesebb éve volt. Európai elszigeteltségünk a tetőfokán volt, miután ebben az évben élesedett a nemzetközi "frankbotrány", több állami főtisztviselő (többek közt a későbbi miniszterelnök, Teleki Pál) érintettségével. Magyarország a következő évben nem kapott meghívást az aktuális párizsi világkiállításra, amelyen korábban oly nagy sikerrel szerepelt. Államcsőd, hiperinfláció fenyegetett, mely aztán be is következett a következő évben. A Népszövetség felé beadott 650 millió korona értékű kölcsönből csak úgy kapott meg 250 milliót az ország, ha az egész kért összeget megfizeti.
Magyarország romokban hevert gazdasági és morális szempontból egyaránt. Mégis, 1924 tavaszán megszületett a végleges döntés, hogy Múzeum nyílik a Parlament épületében: az Országgyűlési Múzeum, amely bemutatja majd a magyar törvényhozás 1000 évét, és újra felteszi a térképre Magyarországot. 5 további évbe telt a Múzeum megalapozása. Minden megalázottság ellenére tehát az ország talpraállásának egyik fontos szimbolikus gesztusa volt az önálló Országgyűlési Múzeum megnyitása az Országház északi szárnyában 1929 január 24-én. A kezdeményezés olyan átütő sikerű volt, hogy 4 éven belül már 17 termet foglalt el a gyűjtemény. Hatalmas fotótárral és dokumentum-gyűjteménnyel büszkélkedett, saját önálló képcsarnokkal rendelkezett, számtalan politikatörténeti relikvia birtokában volt, és sorra döntötte meg a korszak látogatottsági rekordjait. Mondani sem kell: 1949-ben ennek ellenére a múzeumot bezárták, gyűjteményét pedig szétszórták az ország különböző múzeumai között. Az MNM Fotótár alapjait például szinte kizárólag ennek a múzeumnak a korábbi gyűjteménye adja.
A "Nemzet Főtere" projekt látványos elemeinek avatása, újraavatása számtalan riportban jelent meg. A Kossuth-szobor átadása a téren, (mely több tekintetben is egyfajta "párhuzamos történet" a Múzeuméval), vagy a Tisza-szobor körüli bonyodalmak, a Rákóczi-szobor felújítása, József Attila szobrának áthelyezése, Andrássy Gyula szobrának rekonstrukciója egytől egyig komoly sajtóvisszhangot kavartak. A most újraalapított múzeum azonban valószínűleg, lévén kevésbé látványos, mint egy szoboravatás, csak hosszú évek múlva fogja elérni az őt illető megbecsülést. Botrányok sem övezik az intézmény elkészülését: 300 millió forintból jött létre, ami egy új közgyűjtemény esetében kifejezetten reális összeg, pláne, ha azt nézzük, hogy a tavaszi-nyári turistaszezonra immár készen állva, akár egy szezon alatt ezt az összeget vissza is fogja hozni az új létesítmény. A közönségsiker tehát garantált.
A Múzeum ugyanis elsősorban befektetés a jövőbe. A most látható kiállítás még viszonylag kicsi, inkább egyfajta ízelítőnek tekinthető. A megnyitón el is hangzott: az Országgyűlési Múzeum most látható 500 négyzetméteres kiállítása csak a kezdet: az 1956-os emlékhely a tér másik oldalán, az épülő Lapidárium és az ideiglenes kiállításoknak nyíló tér egyenlőre a nem túl távoli jövő zenéje. A legfontosabb azonban az - hangzott el - hogy a középiskolások számára szervezett tanulmányi kirándulások révén, múzeumpedagógiai eszközökkel az eljövendő generáció alapvető politikai ismereteit bővíthessék a jövőben. Erre a most megnyíló kiállítás több, mint alkalmas. A legjobb kiállítási hagyományok ötvöződnek a legmodernebb eszközökkel, és ezúttal ez nem túlzás. A kiállítás ugyanis a terror házának "posztmodern" koncepcióján is túlmutatva szinte teljesen interaktív, rendkívül jól befogadható és látványos. A hosszas magyarázatok helyett interaktív infografikák, vetített kisfilmek teszik még élményszerűbbé az olyan relikviákat is felvonultató tárlatot, mint amilyen Kossuth Lajos íróasztala, Batthányi Lajos bársonyszéke, vagy épp Nagy Imre mártír miniszterelnök dolgozószobájának berendezése.
A kiállításon megelevenednek a korábbi országgyűlések és épületeik is, még a pozsonyi Diéta híres erkélyének kollonádjai is megjelennek a tárlaton csakúgy, mint ritka képek a debreceni, pesti, sőt aradi országgyűléseket befogadó korábbi épületekről. A jelenlegi épület ugyanis csak 1905-re készült el, 20 évnyi építkezés és - sajnálatos ám nem meglepő módon - a kontinens akkori legnagyobb korrupciós botránya után. Steindl teljességgel egyedit alkotott, amikor a barokk alaprajzot és tömegkompozíciót szintetizálta a tiszta csúcsíves, elsősorban rajnai hatásokat mutató, és a későgótika "zsigmond és mátyáskori elemekből építkező" neogót építkezési stílussal.
Az épület mind külső tömeghatásában, mind belső enteriőrjében méltán tekinthető a századforduló egyik nagy alkotásának a európai kontinensen. Az épület szépségével azonban sokáig nem volt összhangban a belső tartalom. Válságok, politikai susmusok, befejezetlen, félbe maradt kezdeményezések fűződtek falaihoz. A dualizmus és a két világháború közti korszak ambivalenciáit ugyanúgy hordozza az épület, ahogy ezek után tulajdonképpen fél évszázadon át valóban egyszerű díszletként funkcionált a Duna-parton a kommunista rezsim által kevéssé tisztelt ház.
Ezt a csorbát igyekszik kiköszörülni a mostani felújítás-sorozat, amit felfoghatunk úgy is, hogy az Országház valós befejezése 110 évvel később, 2015-ben lesz teljes a csatlakozó intézmények és létesítmények megszilárdításával. Ilyen az Országgyűlési Múzeum is, ami első inkarnációjában alig két évtizedet "élt". Elkészültekor ugyanúgy világszenzációnak számított, mint az akkor alig pár évtizede elkészült épület, mely befogadta. Francia, német, angol lapok sürgették a "törvényhozási közgyűjtemények" létrejöttét. A kommunisták ezt a "belső tartalmat" azonban pont úgy megszüntették, mint magát a Parlamentarizmust. Úgy formálták át az Országház látogatók számára ritkán látható belsejét (a könyvtár olvasójából például irodákat alakítottak ki, ezt is tavaly hozták rendbe.) ahogy a tér külsejével is tették. Emiatt is alapul a kormány által most befejeződő megújulás koncepciója a "régi állapotok" visszaállításán. Ahogy azonban a "régi" szobrok a téren valójában újak, úgy most ez a "régi múzeum" és a "régi könyvtár" is új, a legkorszerűbb követelményekhez igazodó intézmények lettek.
Immár semmi sem fenyegeti azt, hogy a két világháború közt megkezdett, majd éppen a világháborúk és az azokat követő kommunizmus által megszakított magyar parlamentarizmus tovább működjön. A kiállításon ugyanis kiderül: voltak idők 1905 óta, amikor a magyar állam valódi székhelye nem a Parlament, hanem pártházak füstös irodái, megszálló hatalmak főhadiszállásai voltak. A csodás épület tehát ugyan áll már 110 éve, de igazi, szándékolt tartalmával csak alig pár évtizede, 1989-ben kezdhetett el feltöltődni.
Kiemelkedő installációs elem például a Tisza István kormányzásáról készített elem annál is inkább, hisz a Múzeumot a térről épp az ő szobra "őrzi" a felszínen. Míg a kivetítő Tisza István lelkesítő és erőteljes beszédét jelenti meg, az archív filmfelvételeken a korabeli utcai zavargások képeit láthatjuk. Hasonlóan tárja fel a kiállítás a többi korszak ambivalenciáit, a Bethlen korszak és a Trianon utáni Magyarország útkeresését, kételyeit, a második világháború utáni parlamenti patkó realitását, majd az ezt követő "látszatparlamenti lét" időszakának majd' ötven évét, melyben 1956 két hete jelent egyedül kivételt, ahol szimbolikusnak is tekinthető, hogy a forradalom eseményei is itt, ennél az épületnél érték el szomorú csúcspontjukat.
Érdekes kérdéseket vet fel tehát a mostani tárlat, a megújuló épület és tér egysége, hiszen az Országház tulajdonképp építészeti szempontból is a színpadias, díszletszerű megoldások tárháza pont úgy, ahogy ez az épület is számtalan esetben silányult maga is díszletté, puszta formalitássá. A független magyar államiság eszménye azonban mindig erősebb volt ezeknél a díszlet-periódusoknál, a Magyar Alkotmányosság gondolata, - ahogy megnyitó beszédében a Házelnök, Kövér László is fogalmazott - "A magyar nép államfenntartó és államteremtő ereje." került kifejezésre az impozáns "magyar Westminster" épületében csakúgy, mint a benne lévő koronaékszerek, a korábban megújult könyv és levéltár és a most létrejött múzeum révén is.
Fotók: Szabó Fruzsina Anna- Nullahategy.hu
