Pesti Srácok

A világ legokosabb szerelmes levele

Albert Einstein első szerelméhez írt, majd összetépett szerelmeslevele először látható a tudósnak szentelt berni múzeumban.

MTI

Az Einstein Múzeumot is magában foglaló Berni Történelmi Múzeum vasárnapig tartó időszaki tárlaton mutatja be a tudós levelezését. A múzeum mintegy száz Einstein-levelet gyűjtött össze az elmúlt években különböző magánforrásokból. A kollekció egyik izgalmas dokumentuma Einstein még 17 éves korában írt és széttépett szerelmeslevele, amelynek darabjait a kiállításra gondosan összeillesztették. A múzeum egyelőre szerzői jogi okok miatt teljes egészében nem publikálhatja új szerzeményeit, a tudós végakarata szerint ugyanis hagyatéka felett a jeruzsálemi Einstein Archívum rendelkezik. A berni intézmény azonban már kapcsolatba lépett az archívummal az engedély megszerzéséért. Einstein 2

PestiSracok facebook image

Einstein 1895-ben egy araui középiskola diákjaként Jost Winteler professzor házában lakott, ahol beleszeretett a professzor lányába, Marie-ba. A múzeum szerint Einstein Arauban tanult először igazán örömmel, és ott határozta el, hogy elméleti fizikával fog foglalkozni. Első nagy szerelméhez, Marie-hoz ebben az időszakban számos levelet írt, a közönség először láthat egyet ezek közül. Amikor 1986-ban Einstein megkezdte tanulmányait a Zürichi Műegyetemen (a mai Svájci Szövetségi Műszaki Egyetem elődjén), Marie pedig egy kis hegyi városkában, Olsbergben kapott tanári állást, szerelmük lángja lassan alábbhagyott. Kezdetben Einstein még írogatott neki, és néha szennyesét is elküldte, amit Marie kimosva küldött vissza, de később Einstein felvetette, hogy szakítsák meg a levelezést.

A kiállítás nem ad választ arra, hogy ki tépte el a szerelmeslevelet - bár kérdés formájában felveti, hogy Einstein elhidegülése miatt vajon nem Marie tette-e -, továbbá, hogy ki és miért őrizte meg a fecniket. A múzeum munkatársa, Stephanie Gropp elmondta, hogy a levél darabkái olyan törékenyek voltak, hogy több évbe tellett, mire sikerült összeállítani a papírt. Einstein 1903-ban megnősült, ám egy levelében arról írt Marie-nak, hogy hiányzik neki és továbbra is erős érzelmeket táplál iránta, . Egy 1910-ben kelt levelében pedig - miközben felesége már második gyermeküket várta - azt írta: "őszinte szerelemmel gondolok rád minden szabad percemben, és olyan boldogtalan vagyok, amilyen egy férfi csak lehet". A berni Történelmi Múzeum 2005-ben hozta létre az általános relativitáselméletet éppen száz éve kidolgozó tudósnak szentelt Einstein Múzeumot. A fizikus életét és munkásságát bemutató tárlatot eddig félmillió látogató kereste fel.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.