És mindig csak képeket – Jó szándéka ellenére is kreatív kudarc a Hölgy aranyban

A Hölgy aranyban című film olyan, mintha Szabó István rendezte volna, Simon Curtis ugyanis ugyanazzal líraian nosztalgikus zsánerrel dolgozik, amivel a magyar mester is. A műkincs visszaszolgáltatási perre épülő film még a Magyar Televízió Márai-adaptációit is eszünkbe juttatja, nem is értjük, hogy ezt a minden részletében utánérzésekből építkező alkotást miért nem filmklubokba mutatják be. Talán azért, mert nem művészfilm.

P.Z. - nullhategy

A mozi felsorol szinte minden olyan közhelyes képi momentumot, amiket a holokausztot feldolgozó alkotásokban számtalanszor láttunk már. Ilyen például az a jelenet, amikor az utcán randalírozó nácik ellen az apa a cselló játékával próbál szembeszállni. Vagy amikor a tömeg elindul ünnepelni az Anschlusst, hőseink velük szemben, ellentétes irányba haladnak. Az pedig, amikor a Bécsbe érkező kaliforniaiak meglátogatják a holokauszt emlékművet, annak már tényleg a gimnáziumi osztályfőnöki órákhoz van köze, nem pedig a filmművészethez.

Ha a producer némi kreativitással akarta volna megemelni az egyébként valóban súlyos témát, akkor miért nem bízta a rendezést mondjuk a Coen- fivérekre, vagy más olyan alkotókra, akik el mertek volna szakadni a képi idézetek felmondásától.

Mit mondjunk arra az esküvői táncot feldolgozó jelenetre, amelyre rávágják a háború iszonyatának fenyegető zaját. Ki kell mondanunk, hogy a Hölgy aranyban egy jó szándékú giccs, amit megfojtott a görcsös megfelelni akarás. A dráma történelmi eseményeken alapul. Maria Altmann (Herren Mirren) holokauszt túlélő éveken át hadakozik az osztrák kormánnyal, hogy visszaszerezze a családjától a háború alatt elkobzott képet, amit Klimt az „arany korszakában” festett Maria Altmann nagynénjéről, Adéle Bloch-Bauerről 1907-ben.

A film harmincas és negyvenes éveket idéző jeleneteiben minden steril, patyolat tiszta, a nappalik, az üzletek, a statiszták ruhái, és minden olyan szépen fényképezett, mintha csak Koltai Lajos állt volna a kamera mögött, egy csésze aranylón sárgálló teát kortyolgatva. Persze, azt be kell látnunk, hogy műkincsvisszaszerzés peranyagából akkor sem lenne könnyű izgalmas filmet készíteni, ha kvalitásos rendezőt kérnek fel. Talán izgalmasabb lett volna a kép modelljének, Adéle Bloch-Bauernek a sorsára fókuszálni, ami a filmben teljesen mellékes körülmény.

Adéle nyelveket tanult és angol, francia, német klasszikus irodalmat olvasott, dohányzott, ami abban az időben nem volt elfogadott. Szalonjában megfordult Gustav Mahler, Richard Strauss, Stefan Zweig, Gustav Klimt, mégis boldogtalan volt, mert három gyermekét elveszítette. A film a portré visszaszerzéséről szól, de magáról a modellt álló a hölgyről alig esik egy-egy szó, ahogy Klimtről sem. A pert megnyeri a felperes, a festmény elkerül a Belvedere-ből, a többi Klimt-kép mellől, azóta az Egyesült Államokban van, az örökös eladta, 135 millió dollárért vásárolta meg Ronald S. Lauder amerikai mágnás. Ez a történet egy megrázó újságcikk, viszont filmnek kissé szerény.

Hölgy aranyban (Woman in Gold)

amerikai film

Rendező: Simon Curtis

Forgatókönyvíró: Alexi Kaye Campbell, E. Randol Schoenberg

Szereplők: Helen Mirren, Ryan Reynolds, Daniel Brühl, Katie Holmes