Metropol, a határon túli magyar pop csúcsteljesítménye a hetvenes évekből
Május 8-án lép fel a nagyváradai rocklegenda, a Metropol, a Nagyváradi Állami Filharmóniában, a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében.
POÓS ZOLTÁN - nullahategy
Ez már bőven elég indok arra, hogy az „Elfeledett lemezek” sorozatunkban írjunk a zenekar 1978-ban megjelent, egyetlen magyar nyelvű albumáról, az Égig érhetne az ének című anyagról, amit később a Moiras kiadó adott ki, kizárólag vinylen.
Az 1968-ban alakult Metropol közel húsz évig bírta a Ceaucescu rendszer nyomását, folyamatosan megfigyelte őket a Securitate, még a próbáikat is lehallgatták, de nem tiltották a csapatot, mert egész Románia legnépszerűbb rockezenekara megmutatta: nemcsak Magyarországon születnek kiváló könnyűzenei teljesítmények, Románia is fel tud mutatni színvonalas popprodukciót, igaz, azt is magyarok állították elő.
Már az is meghökkentő, hogy ez a lemez elkészülhetett, de meghökkentő az is, hogy az anyaországiak máig nem tudnak a zenekar létezéséről, továbbá meghökkentő az album magas színvonala is, ami nemcsak hibátlanul hozza a hetvenes évek eleji mainstream rock stílusgyakorlatait, de sajátos, jórészt a Metropolra jellemző hangképe is van.
Meglepődhetnénk azon is, hogy a zenekar csípőből hozta azt, amit tudott az Omega, a Barta Tamás-féle LGT, és az 1974 körüli Skorpió, vagy a korai P.Mobil. Főleg a magyar élvonal bűvöletében alkottak, ezt kár lenne tagadni, sőt, a Nektek című dalban az Loksi Ő még csak tizennégy című klasszikusának riffje is visszaköszön, igaz, azt anno Barta Tamás is nyúlta. Ugyanakkor a Metropolnak van egyfajta leheletfinom countrys húzása is. Az Égig érhetne az ének dalai kimondottan melodikusak, az egész album olyan, mintha egy válogatáslemez lenne.
A Metropolnak tehát már a létezése is egy csoda. Az embernek eszébe jutnak a Biharkeresztesnél vonatra szálló géppuskás román katonák 1988 körül, eszébe jutnak, amikor Lökösháza és Kürtös között a román rendészek megvertek egy idős magyar nénit, mert kályha könyökcsőben próbált fél kiló szaloncukrot átvinni a határon... Mai napig éreztük Biharkeresztesnél a remegést a gyomrunkban, alig néhány kilométerre a határ túloldalára került Váradtól, és sokáig nem is hisszük el, hogy ez a lemez egyáltalán „megtörtént” abban a Romániában, ahol cipő, kávé és szaloncukor sem volt, nem hogy Fender Statocaster, és pironkodunk: a nagy önelégültségünkben nem láttunk el a közeli Nagyváradig, mert úgymond mi voltunk Kelet-Európa popnagyhatalma.
De volt ott is pop, a magyarországinál sokkal erősebb kontroll alatt. Amíg mi uralmunk alá hajtottuk Kelet-Európát, addig a Metropolt még az NDK-ba, a szocialista mintaállamba sem engedték ki egy drezdai rockfesztiválra. Ha máskor nem, akkor most bepótolhatjuk, akár úgy hogy megismerkedünk az Égig érhetne az ének című lemezzel, vagy éppen elmegyünk a közeli Váradra május 8-án, mert ha az égig nem is, Váradig biztos, hogy elérhet az ének.
Metropol
Égig érhetne az ének
Moiras Records
10 szám 40 perc
