Pesti Srácok

Tisztelt cím - Szacsvay László szerint a Nemzet Színésze cím a kollégák szeretetét tükrözi

Meglepetést okozott Szacsvay Lászlónak, hogy őt választották a nemzet színészének. Mint a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész elmondta: sokat jelent számára, hogy a címet a szakma ítéli oda, és így a kollégák szeretetét tükrözi.

MTI

szacsvay_pianino 2"Amiatt esett rám a választás, mert szeretnek a szakmában, legalábbis ezt remélem" - fogalmazott a színész, megjegyezve: az is felmerült benne, nem örült-e volna jobban, ha egy jó szerepet kap. Szacsvay László, aki pedagógus szülők gyermekeként az István Gimnáziumban érettségizett, elmondta, hogy a versek szeretete terelte a színipálya felé. "Született gyáva vagyok és született 'nem értek semmihez'. Azért lettem színész, hogy mindenhez értsek" - fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Szerencsének nevezte, hogy nem elsőre vették fel a főiskolára, mert így kerülhetett 1966-ban a Nemzeti Színház első stúdiójába, ahol egy évig minden nap színpadon volt és foglalkoztak vele. "Bodnár Sándor, Tatár Eszter, Simon Zoltán tanított, ez felért egy főiskolával" - emlékezett vissza a kezdetekre. Kiemelte, hogy a színészi pályán fontosnak tartja a pontosságot, a kollegialitást és a partnerre való odafigyelést. "Arra gondolok, amit az első színészmesterség órán Ádám Ottó megtanított: a memória, a másikra figyelés, hogy hogyan kell koncentrálni - erről szól a szakma" - mondta.

Hozzátette: az is fontos, hogy az ember le tudja küzdeni az idegességet. "Az a színész, aki nem izgul, az hagyja abba. De hogy azért ne gátolja, arra vannak módszerek. Hinnék, hogy Bessenyei Ferenc reszketett hátul?" - tette fel a kérdést, hozzáfűzve, hogy ő maga például színpadra lépésre várva sakkozik vagy keresztrejtvényt fejt. Mint mondta, pályája nagyon szerencsésen indult, egyik nagy szerepet kapta a másik után, 1971 és 75 között az egyik vezető színésze volt a Nemzeti Színháznak. "A Neveletlenekkel kezdtem, aztán jött az Amphitryon, a Kényeskedők, a Magyar Elektra, a Karnyóné és A revizor" - sorolta.

Felidézte, hogy az 1973-as A revizort vendégrendezőként Georgij Tovsztonogov állította színpadra, akinek a Nemzeti Színház vezetése Kálmán Györgyöt, Sztankay Istvánt és Iglódi Istvánt ajánlotta a főszerepre. A világhírű szovjet rendező azonban megnézte az épp műsoron lévő előadásokat, és őt választotta, aki éppen a Czillei és a Hunyadiakban V. Lászlót játszotta. "A rendező koncepciójába az én figurám illett bele: egy fityfiritty legényke, aki sodródik az árral és elfogadja, amit hoz az élet" - emlékezett. Major Tamással - színészként és rendezőként - is sokat dolgozott együtt. Törőcsik Mari - akivel szintén sokat játszott - azt mondta neki: "Szacsyka, megtanítom magát 'majorul'. Ne a Majort próbálja utánozni - Major imádott előjátszani -, hanem a szándékot, amit akar".

Mint mondta, később kicsit kevesebb feladatot kapott, de ez sose zavarta. "Ezt a szakmát nem kilóra mérik, tehát egy jó mondat vagy egy nézés is sokszor ér annyit, mint ha valaki elmond nyolcvan oldalt, és a kutyát nem érdekli" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy őt leginkább karakterszerepek találták meg. "Soha nem voltam igazán szólista, csapatember vagyok" - mondta. A Katona József Színházban - amelynek 1982 óta tagja - sok olyan igazi színházi szakemberrel dolgozhatott együtt, mint Halász Péter, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Gothár Péter, Bozsik Yvette vagy Bagossy László. Számos jelentős produkcióban vett részt: játszott a Három nővér, az Übü király és a Platonov című darabban is.

"Ahogy a Katona indult, az megismételhetetlen, olyan színészek gyűltek össze, hogy mindenkire egy külön társulatot lehetett volna építeni" - mondta, hozzátéve: a Katona alapító tagjaként részese lehetett a színház turnésorozatának, bejárták a fél világot a társulattal. "A Katonában az a legnagyobb pozitívum számomra - és azt hiszem, mások számára is -, hogy voltak fantasztikus előadások, zseniálisak, kevésbé sikeresek vagy nem sikerült előadások, de a gondolat mindig jelen volt. A Katona figyelemfelhívó, gondolkodtató művészszínház" - fogalmazott Szacsvay László, aki elárulta: a színház fennállásának 25. évfordulójára készült statisztika szerint Szirtes Ági után ő játszotta a legtöbb szerepet a Katonában. Az idei évadban többek között a Cigányok, A mi osztályunk, a Rükverc, az M/S, az Illaberek és a Heldenplatz című produkciókban láthatta a Katonában a közönség. Pianínó címmel játssza Szép Ernő-estjét, amelyet legjobb barátja, Benedek Miklós rendezett. Legnagyobb sikerei között említette a tíz évig műsoron lévő Budapest Orfeum című előadást, a Hyppolit, a lakáj és A kezdet vége című darabot.

Kiemelte: sokra tartja a humort, azt hogy az ember a visszájára fordítva tudja látni a dolgokat. "A humort a patikában nagyon drágán adnám, ha lehetne kapni. Mert az mindenre jó" - jegyezte meg a színész, aki az Orlai Produkció, a Turay Ida Színház és a Karinthy Színház előadásaiban is játszik. Hozzátette, hogy televíziós, filmes munkái között is volt jó pár olyan feladat, amelyet nagyon szeretett. Filmjei közül a Te rongyos életet emelte ki, legutóbb pedig a Mancs című családi moziban játszott. "Nagyon sokat dolgoztam életemben" - mondta, megjegyezve, hogy ez a mai napig így van, november-decemberben például 25 előadása volt. "Remélem, hogy még megtalálnak újabb feladatokkal" - tette hozzá Szacsvay László.

Ajánljuk még

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.