A Moszkva térről Chicagóba – Helyzetjelentés az Amerikában tanító Török Ferenctől
"Nem szálltam ki a magyar filmes életből, sőt jobban érdekel, mint mikor otthon voltam" – mondja Török Ferenc filmrendező, akit az Egyesült Államokban értünk el, ahol fél éves egyetemi oktatói szerződését tölti. Családjával együtt költöztek ki erre az időszakra. Azt mondja, a fizetős egyetemek eredményes kultúrbizniszként működnek az Államokban, de politikailag még talán súlyosabb a megosztottság, mint itthon. Rengeteg inspiráló élményben volt része, ha hazajön, máris forgatni kezd. A Moszkva tér rendezőjével beszélgettünk.
ZALKA SZILVIA - nullahategy
Miért és hogyan jött az ötlet, hogy az Egyesült Államokba menjetek, családostul? Néhány éve megismerkedtem Pesten egy amerikai családdal, akik itt voltak Fulbright ösztöndíjjal, ismerték a filmjeimet, és tudtak arról, hogy filmezést tanítok a Színművészeti Egyetemen. Megkérdezték, hogy lenne-e kedvem az ő egyetemükön tanítani Amerikában. Szép lassan elkezdtem készülődni, rengeteg tervezés, papírmunka, gyerekek iskolái, stb. Másfél évbe teltek az előkészületek, elég kemény volt.
Hol éltek és mennyi időre terveztek kinn maradni? Csak félévre szerződtem az egyetemmel, ami persze hosszabbítható, de nekem ennyi most pont elég volt. A gyerekek egész jól megtanultak angolul, itt jártak iskolába, ráadásul a nagyobbik fiam már fél évvel előttünk kijött, így ő egy teljes évet kinn töltött, ami talán a legnagyobb adomány nekünk az egész projektben. Chicago a környék legnagyobb városa, ott kezdtük az amerikai életet, de az egyetemünk a szomszédos Iowa államban van. A "Midwest" legnyugodtabb államait ismerhettük meg: Illinois, Iowa, Minnesota, Wisconsin, Missouri. Errefelé sokkal olcsóbb és békésebb az élet, pláne az egyetemi campusok környékén. Nagyon megszerettük ezt az állapotot.
Egyetemen oktatsz, de hogy néz ez ki pontosabban? Miből állt a munkád az elmúlt fél évben? Ugyanazt a tanítási programot vittem az egyetemen, amit Pesten már kifejlesztettem. Nyolc rendező egy-egy tíz perces vizsgafilmjét készítettük elő, forgattuk le, utómunkáztuk, s végül bemutattuk. Az előző félévet egy forgatókönyvíró kurzuson töltötték, önéletrajzi sztorikat írtak, ebből választottam ki a legjobbakat, akik végül megcsinálhatták a filmjeiket a vezetésemmel. Nemrég volt a bemutató, büszke vagyok rájuk. Jók lettek a filmek, három-négy biztos eljut fesztiválokra is és a legjobb hallgatók remélhetőleg elindulnak a nagybetűs hollywoodi életbe.
Van-e kapcsolatotok kinti magyarokkal? Áprilisban Minneapolisban volt a legutóbbi filmem amerikai premierje a nemzetközi filmfesztiválon. Fantasztikus város egyébként. A tiszteletbeli magyar konzul eljött a vetítésre, sőt meg is vendégelt minket. Találkoztam egy magyar biológia tanárnővel is az egyetemünkön, akiről forgatni kezdtem egy dokumentumfilmet: igazi western lett belőle. Rengeteg időt töltöttünk egy lovas farmon, ahol a tanítás mellett dolgozik, illetve voltunk igazi lóvásárokon is. Ennyiben ki is merült a magyarokkal való találkozás, errefelé nem túl gyakori a magyar szó.
Dolgozol-e ezen kívül valamilyen más filmes projekten is, kaptál-e másféle ihletet? Az említett dokumentumfilmet forgattam a tanítás mellett, még vagdosom, de nyáron befejezem. És nagy erőkkel készülök az új filmemre, aminek már télen elfogadták a könyvét: 1945-ben játszódik, a háború utáni nyáron. Ez lesz az első igazi kosztümös filmem, rengeteg kutatómunkával járnak az előkészületek. Ha minden jól alakul, ahogy hazamegyek bele is vágunk a forgatásba, s remélem, idén befejezem.
Ezek szerint itthonra tervezel, nem szálltál ki a hazai filmes életből. Követted-e például a Saul fiával kapcsolatos történéseket? Egyáltalán nem szálltam ki a magyar filmes életből, sőt jobban érdekel, mint mikor otthon voltam! Hiányzik a magyar szó, meg a sok árnyalt szakmai-politikai konfliktus, amiket csak mi értünk pontosan. Abszolút követem az eseményeket: a Saul fia hatalmas siker mind a rendezőnek, mind a stábnak, sőt a Filmalapnak is. Vicces, de a Cannes-i díjátadó utáni nap az egyetemen odajött hozzám egy idős amerikai professzor és gratulált a díjért a "magyaroknak". Végre egy fiatalember sikerrel hozzányúlt egy igazán kemény történelmi témához, ami számomra is rendkívül inspirálóan hat. Még nem láttam a filmet, de ahogy hazaérek, beesek a legelső moziba, sőt a fiamat is viszem magammal.
Mit tapasztaltatok a hétköznapokban, hazai, európai szemmel mit találtál érdekesnek? Itt elég nagy rend van, ha jól látom. Mondjuk jóval formálisabbak a viszonyok, mindenki mosolyog és jókedvű, nincs nyomasztás és nem annyira látható a nyomor. Nem divat a panaszkodás, már a kiskamaszok is dolgoznak, munkamániás mindenki. Persze ezt a környéket alapvetően skandináv telepesek leszármazottai népesítették be, akik Európában is egész más életszemléletet képviselnek, mint mi ott, Pannóniában. Amúgy politikailag még talán súlyosabb a megosztottság, mint otthon: republikánus nem vegyül demokratával, és fordítva.
Gondolom már erősen körvonalazódnak a különbségek az államokbeli és a magyar viszonyok között: mi az amit akár szakmai, akár közéleti szempontból kiemelnél? Amerikában egyetemi tanárnak lenni hatalmas presztízs és anyagi biztonság. Magyarországon ez nincs így, nem is fogok tanítani, ha visszamegyek. Ilyen körülmények után megalázónak tartom a magyar pedagógusok helyzetét. Amerikában minden egyetem fizetős, még az állami is, persze vannak hallgatói ösztöndíjak, de alapvetően ez egy nagyon jól működő „kultúrbiznisz”, ami a társadalom egyik legfontosabb motorja.
Ezt a módszert szívesen meghonosítanád itthon? Mi az, amit tőlünk exportálnál az államokba? Az egyetemeket fizetőssé alakítanám, amint csak lehet, bárhogy siránkoznak a hallgatók, hosszútávon ez az ő érdekük is. Miért kell ingyen elvégezni egy egyetemet, ha azon az egyetemen tanító professzorok nyomorognak? Ki érti ezt? A másik dolog, ami eszembe jut, hogy a nők sokkal szebbek Pesten, ez egyértelmű. De biztosan nem telepíteném át őket emiatt, maradjanak csak otthon!
Film is összeáll majd az amerikai élményekből? Rengeteg barátot szereztünk, hihetetlen nyitottsággal és bizalommal fordultak felénk az itteniek, ezért fáj a szívem kicsit. És persze, akadnak új ötletek, például nagyon írnék egy komédiát erről az amerikai félévről, rengeteg vicces szituációt éltem meg itt, amiket fel is jegyeztem. Más szempontrendszer szerint mutatnám be az amerikai társadalmat: nagyon magyarul.
