Pesti Srácok

Enyém a vár - Befejeződött a siklósi vár északi szárnyának felújítása

Megújult a siklósi vár északi szárnya, az európai uniós forrásból finanszírozott 400 millió forintos beruházás eredményeként az épület külső homlokzata egységessé vált, megszépült az északi terasza, emellett a műemléki ingatlan konferenciateremmel, vártörténeti kiállítással és egy kávézóval is gazdagodott.

MTI

downloadHende Csaba honvédelmi miniszter a pénteken tartott átadási ünnepségen hangsúlyozta: a vár a tatárjárástól mostanáig a közös munka árán maradhatott fenn, ez az összefogás az, amivel Magyarország és talán egész Európa életét is megújíthatjuk.

PestiSracok facebook image

Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője, úgy vélte, hogy a siklósi vár páratlan értékeket mutat be a látogatóknak, turisztikai szempontból ugyanakkor azon egység részének kell tekinteni, amelyet a térség borászatai, a harkányi víz és az Ormánság látnivalói képeznek. Marenics János, Siklós független polgármestere azt emelte ki, hogy a vár 2007-ben kezdődött felújítása az északi résszel együtt eddig mintegy 2 milliárd forintba került. Az önkormányzat a jövőben a vár éttermének és szállójának felújítását is szeretné elérni.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.