Pesti Srácok

Gyerek az idő - Jövő pénteken kezdődik a Győrkőcfesztivál

Tíz helyszínen mintegy ezer program várja a gyermekeket Győrben, a nyolcadik alkalommal tartandó Győrkőcfesztiválon – közölte a szervező Vaskakas Bábszínház művészeti koordinátora.

MTI

1253-gyori-gyorkoc-fesztival-koncert-uszoda-allatkert-kalandpark-babszinhaz-meseutca-jatek-kezmuvessegSashalmi Orsolya elmondta: július 3. és 5 között ismét játszótérré alakul a belváros és idén a Dunakapu tér is bekapcsolódik a program helyszínek közé. A fesztiválnyitó a felújított téren Szalóki Ági koncertje lesz, amely pénteken 19 órakor kezdődik, ezután Borkai Zsolt polgármester átadja a város kulcsát a gyermekeknek, a nap pedig tűzijátékkal zárul.

PestiSracok facebook image

Szombattól ismét pancsolóvá változik a Széchenyi tér: a csónakázótavakban pedállal hajtható kis csónakokat, vízi dodzsemeket és vízi hengereket lehet kipróbálni, a KRESZ-pályán pedig a közlekedési szabályokkal ismerkedhetnek játékos formában a legkisebbek. A Kazinczy utcában társasjátékokkal és logikai játékokkal lehet majd a játszani, emellett a Győrkőc Rendőrőrsön a rendőrök felszereléseivel és a rendőrautóval is meg lehet ismerkedni. A Hadtörténeti Múzeum pedig az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt használt fegyvereket mutatja be szintén játékos formában.

A Bécsi kapu téren kalózhajóra lehet majd felmászni, a Mesepostán a levélfeladást, bélyegzést, vásárlást és űrlapkitöltést lehet kipróbálni, a ParaParkban pedig egy játékbombát hatástalaníthatnak a gyermekek. A Zeichmeister utcában a környezetvédelem és az energiatakarékosság gyakorlati példáit mutatják be és felállítanak egy hintahajót is, amelyre ötszáz gyermek fér fel egyszerre. A Várágyúknál a magyar gyermekirodalom költőivel, meseíróival, mint Varró Dániellel, Tóth Krisztinával, Szabó Borbálával, vagy Szabó T. Annával találkozhatnak a kicsik, akik az előadások mellett saját mesekönyveiket is elkészíthetik. A Vársétányon logikai játékokat próbálhatnak ki, népi és fejlesztő játékokkal ismerkedhetnek, rajzolhatnak, festhetnek és hajtogathatnak a gyerekek.

A Rába kettős hídja Szivárványhíddá változik, ahol kézművesek és társasjátékok, a Radó-sziget nyugati részén pedig a Győrkőcolimpia várja a legkisebbeket. Ez utóbbi helyszínen atlétika, úszás, grundbírkózás, utcai kosárlabda, váltófutás, kézilabda, labdarúgás és vízilabda sportágakban lehet majd versenyezni. A Meseszigeten gólyalábasok lesznek, emellett többek között a Bóbita Bábszínház A bűbájos lakat, az Árgyélus Színház pedig a Szőlőszem Kálmán című bábjátékokat mutatják be, emellett reneszánsz és vitézi játékokon, lovagi tornákon és lóversenyeken vehetnek részt a gyermekek.

A Radó-sziget keleti részében rendezik be ismét a Győrkőcfalut, ahol három éves korig ajánlják a szervezők a programokat. Lesz Babakert, ahol csúszdázni és kúszni-mászni tudnak majd a legkisebbek, emellett különböző foglalkozásokat tartanak szülőknek a családi művészeti nevelésről. A Mihálkovics sétányon kalandpark, mászófal, plasztik gömb és reflex kapu lesz, az Ökoligetté változó Bercsényi ligetben pedig a háziasított állatokkal, többek között libákkal, disznókkal, bárányokkal és szamarakkal, valamint Kuka Bercivel, a Győr-Szol Zrt. manójával lehet találkozni. A tavalyi Győrkőcfesztiválon mintegy húszezer gyermek vett részt.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.