Pesti Srácok

Művelt nép - Több mint 300 új kötet debütál az idei Ünnepi Könyvhéten

Háromszázhuszonkilenc új kötet debütál a csütörtökön kezdődő 86. Ünnepi Könyvhéten és 14. Gyermekkönyvnapokon - mondta el Zentai Péter László, a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója kedden Budapesten.

MTI

cultura-konyvhet-olvasokHozzátette: a budapesti Vörösmarty téren, valamint a Váci utca és a Deák Ferenc utca térbe torkolló szakaszán idén 147 pavilonban több mint kétszáz magyarországi és határon túli kiadó várja az érdeklődőket. A Vörösmarty téren két színpadot állítanak fel, amelyeken az ország legjelentősebb írótársaságai - a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör - mutatják be az új könyveket és szerzőiket.

PestiSracok facebook image

Zentai Péter László kiemelte, hogy a színpadok programjaiban idén különös hangsúlyt fektetnek a fiatalabb generáció képviselőinek, az elsőkönyves szerzőknek a nagyközönséggel való megismertetésére. Mint fogalmazott, ez azért is fontos, mert a jelenlegi neves kortárs írók mindegyike hasonló módon, a könyvhéten debütált. A könyvheti újdonságokat a keddi eseményen Tarján Tamás irodalomtörténész mutatta be, akinek szerint az idei kínálatot leginkább a szolidaritás, az egymással szótértés és közös gondolkodásra való törekvés jellemzi. Mint fogalmazott, meglepően sok "nem tipikus" kiadvány, többek között számos szakács- és életmódkönyv jelent meg idén a könyvhét alkalmából.

Idén hattal kevesebb új kötet jelent meg a tavalyi kínálathoz képest, aki az összes újdonság megvételére vágyik, mintegy 964 ezer forintot kell fizetnie. Az új könyvek átlagára az idei könyvhéten 2931 forint, amely 1,51 százalékos csökkenést jelent a tavalyihoz képest - sorolta Tarján Tamás. Az irodalomtörténész az újdonságok közül kiemelte a Noran Libro gondozásában megjelent, kortárs értelmiségek vallomásait összegyűjtő Hazám című antológiát, Spiró György Diavolina című új regényét, Széky János Bárányvakság című kötetét, valamint többek között méltatta Ungvári Tamás Az életem enciklopédiája című négykötetes, a Scolar Kiadónál megjelent díszdobozos kiadványát is. Tarján Tamás véleménye szerint a könyvheti kínálatban idén is "utolérhetetlenül nagy erővel" van jelen a líra, a Kossuth-díjjal rendelkező művészek közül tizenháromnak jelent meg verseskötete. Az irodalomtörténész úgy véli, hogy a próza terén egyfajta tematikai átrendeződés figyelhető meg a kiadók és szerzők részéről is.

"A könyvheti kínálatban meghökkentő módon előrenyomult a széles közönségsikerre számító, időnként a szó legszorosabb értelmében lektűrszerű, fikciós- vagy dokumentumirodalomnak a kiadása" - fogalmazott. A hasonló krimi vagy kalandregény motívumokkal dolgozó "könnyűprózai" alkotások közé sorolta Nemere István Őrült regény című munkáját és Szemadám György Háromperhármasok című regényét is. A gyermekkönyvek terén a kiadók elsősorban az olvasást újonnan megtanult, vagy még az olvasás előtt álló gyerekeknek szóló kiadványokat részesítik előnyben, a könyvheti kínálatban visszaszorulni látszanak az idősebb gyerekeknek szóló könyvek - mutatott rá Tarján Tamás. A kiadók közül az irodalomtörténész kínálata változatosságáért dicsérte a Kossuth Kiadót, valamint kiemelte a szépirodalom terén végzett munkájáért a Magvető Kiadót is. Emellett méltatta a prózában szép eredményeket felmutató Kalligram és Pont kiadók teljesítményét is.

Az Ünnepi Könyvhét országos, mintegy 80 települést felölelő programját június 4-én, csütörtök délelőtt Győrben nyitja meg Dragomán György József Attila-díjas író, a budapesti rendezvény megnyitóján idén a szintén József Attila-díjas Sárközi Mátyás mond beszédet. A könyvhét vidéki rendezvényei közül Zentai Péter László kiemelte a budapestiekhez mérhetően sokszínű szegedi programokat, valamint a határon túl évek óta megszervezett kolozsvári és aradi könyvvásárokat is.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.