Pesti Srácok

Nem támogatja az "államot sértő" művészetet az új izraeli kulturális miniszter

Miri Regev, Izrael új kulturális minisztere befagyasztotta a haifai arab színház állami támogatását, és ugyanezzel fenyegetőzve levetetett egy filmet a júliusi jeruzsálemi filmfesztivál programjából, mert nem támogatja az "államot sértő" művészetet.

MTI

A politikus - egykori katonai főcenzor - szerdán elhatározta, hogy megvonja az állami támogatást az al-Midan nevű haifai arab színháztól, mert az Párhuzamos időben címmel olyan darabot ad elő, amelyet egy izraeli katona megölésében bűnrészes palesztin terrorista története ihletett - közölte a Háárec című izraeli újság.

PestiSracok facebook image

Regev azt állította, hogy az intézménynél feltárt pénzügyi szabálytalanságok vezettek lépéséhez, korábban ugyanakkor azzal fenyegetőzött, hogy megvonja az állami forrásokat az olyan kulturális intézményektől, amelyek "megsértik az államot". A színház Párhuzamos időben című előadása Valid Daka palesztin merénylőről szól, akit Móse Tamam izraeli katona elrablásának és megölésének eltervezéséért ítéltek el. Múlt héten Naftali Bennet, az új oktatási miniszter az ellentmondásos és sokat vitatott darabot levette a diákoknak megtekintésre javasolt színielőadások listájáról.

Regev megfenyegette a Jeruzsálemi filmfesztivál szervezőit is a költségvetési támogatás megvonásával, mert a fesztivál programján egy Jigál Amírról, Jichák Rabin kormányfő gyilkosáról készült dokumentumfilm is szerepelt. Vélemények szerint az alkotás az ultrajobboldali merénylő emberi arcának, házasságának, fiához fűződő kapcsolatának ábrázolásával szimpátiát kelthet a nézőkben, és ezért minden politikai oldalon komoly bírálatokat vont magára.

Az ultimátum hatására a Félelmen túl című dokumentumfilmet visszavonták az évek óta anyagi nehézségekkel küzdő fesztivál nyilvános vetítéseinek sorából, de leadják néhány nappal a hivatalos megnyitó előtt, és továbbra is részt vesz a dokumentumfilmek versenyében. A Háárec cikke szerint számos izraeli filmművész bírálta a fesztivál döntését, mert a művészi szólásszabadság korlátozásának, cenzúrának tekintik a program miniszteri nyomásra történő megváltoztatását. Az utóbbi napokban heves viták kezdődtek Izraelben a művészi szólásszabadság védelmében Miri Regev, a Likud párt soraiból jelölt "héja" kulturális miniszter és a művészvilág meghatározó szereplői között.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.