Pesti Srácok

Szomszédolás - Beregszászon kezdte ukrajnai turnéjának második szakaszát a Magyar Állami Népi Együttes

Beregszászi fellépéssel kezdte vasárnap este a Magyar Állami Népi Együttes nagy sikerű ukrajnai jótékonysági koncertkörútjának második szakaszát, amelynek állomásain ismét a Kárpátalján élő népek zenei és táncörökségéből összeállított Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című műsort mutatja be.

MTI

9931865_origA felújított beregszászi amfiteátrumban megtartott előadásról Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul az MTI érdeklődésére elmondta, a Magyar Állami Népi Együttes műsorának ezúttal az volt a különlegessége, hogy "előzenekarként" a népzenét játszó tiszapéterfalvai Kokas Banda lépett fel. Azt is közölte, hogy az előadáson Grezsa István, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának miniszteri biztosa köszöntötte a mintegy ezer főnyi közönséget. A diplomata emlékeztetett, hogy a Magyar Állami Népi Együttes május végén és június elején Ungváron, Beregszászban, Kijevben, Lembergben és Szkoléban mutatta be a Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című előadását.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, a közönség valamennyi helyszínen nagy tetszéssel fogadta a műsort, amely a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek – magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok és zsidók – sokszínű tradicionális kultúráját. A főkonzul azt is elmondta, hogy az eddigi előadások helyszínein a közönség részéről jelentős összegű felajánlások történtek, amelyeket – a helyi önkormányzatokkal egyeztetve – gyermek-egészségügyi, szociális célokra és a kelet-ukrajnai harcok sebesültjeinek gyógykezelésére fordítják. A Magyar Állami Népi Együttes kedden Técsőn, szerdán Rahón lép fel, majd Ivano-Frankivszkban folytatja és Csernovicban zárja nyugat-ukrajnai koncertkörútját.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.