Pesti Srácok

15.000 000 - Közösségeik elmúlt egy évét értékelték a külhoni magyar pártok vezetői a Martosi Szabadegyetemen

A közösségeiket érintő legfontosabb történéseket értékelték, továbbá legfontosabb célkitűzéseiket ismertették a külhoni magyar pártok vezetői a harmadik Martosi Szabadegyetem keretében tartott nemzetpolitikai fórumon szombaton.

MTI

Martos2A felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvényének keretében megtartott, "Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség" nevet viselő fórumon, Berényi József a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vettek részt. A nagy érdeklődés mellett zajlott fórum résztvevői a nemzetpolitika témái mellett más aktuális kérdésekről, egyebek mellett az illegális bevándorlásról is állást foglaltak, egyaránt rendkívüli súlyú és gyors megoldást igénylő problémaként jellemezve azt.

PestiSracok facebook image

Berényi József a bevándorlás kapcsán kijelentette: kisebbségi párt vezetőjeként is azt vallja, hogy a szervezett illegális bevándorlásnak nemet kell mondani és olyannak kell megtartani Európát, amilyennek ismerjük. Pásztor István a jelenleg zajló tömeges illegális bevándorlást az elmúlt fél évszázad legjelentősebb problémájának nevezte, Buda várának a törökök által történt elfoglalásához hasonlítva azt. Wetzel Tamás a jelenségről úgy vélekedett: ma már nem a menekültek beáramlásról lehet beszélni hanem újkori népvándorlásról.

Az egyes külhoni magyar régiók aktuális helyzetének ismertetése során Berényi József felidézte a pártja által a tavaly ősszel tartott helyhatósági választásokon elért jó eredményeket, rámutatva: az akkor megszerzett országos szinten harmadik legjobb eredmény ugródeszka lehet az MKP számára ahhoz, hogy bekerüljön a pozsonyi parlamentbe a jövő tavasszal sorra kerülő, a felvidéki magyarság szempontjából kulcsfontosságúnak nevezett választásokon. Kérdésre elmondta: a választásokig már aligha kerül sor együttműködést célzó egyeztetésre köztük és a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt között, tekintve, hogy ennek lehetőségét Bugár Béla pártja a tavalyi év végétől többször is elutasította.

A fórum résztvevői a jövő évi szlovákiai parlamenti választások kapcsán közösen álltak ki a Berényi vezette MKP parlamentbe jutásának szükségessége mellett. Ezzel összefüggésben Pásztor István úgy fogalmazott: minden külhoni magyar politikai képviselet számára "létfontosságú" az, hogy az MKP jövőre parlamenti párt legyen. Megjegyezte: az ehhez vezető lépéseket azonban csak az a felvidéki magyar közösség tudja megtenni.

Kelemen Hunor az elmúlt egy év eseményeit felidézve az erdélyi magyarság szempontjából az egyik legnagyobb változásként az új államfő megválasztását, illetve pártjának a kormányból történő kilépését említette. Elmondta: Romániában az elmúlt 25 év is kevés volt arra, hogy a jogállami intézmények működtetése a nyugati berendezkedés alapján történjen, ennek egyik jele, hogy nem sikerül betartatni a meglévő törvényeket. Ennek jellegzetes példája - mondta utalva erdélyi magyar politikusok ellen indult eljárásokra - hogy a korrupció ellenes harc álcája mögé bújva a román hatalom "politikai karaktergyilkosságokat" követ el magyar tisztségviselőkkel szemben. Rámutatott: a jelenlegi viszonyokat jellemzi az is, hogy a román állami biztonsági stratégiában az erdélyi magyarságot azzal vádolták meg, hogy a közösség az autonómiatörekvései miatt veszélyforrást jelent a közbiztonság alakulására.

Pásztor István a Vajdaságban az elmúlt egy év eseményei közül az újvidéki kollégium megalakítását emelte ki, amit úgy jellemzett, hogy az eddig soha nem tapasztalt lépés volt a szerb állam részéről. A VMSZ elnöke kitért a szombati srebrenicai eseményekre, az Aleksandar Vucic szerb kormányfő elleni támadásra is, azt rendkívül nagy veszélyforrásnak nevezte, olyan jelenségnek, ami a szélsőségek újbóli feltámadásának veszélyét jelzi.

Wetzel Tamás a fórumon a magyar kormány nemzetpolitikájáról szólva azt mondta: annak eszköztárában folyamatosan egyre nagyobb súlyt szánnak a gazdaságpolitikának. A magyar kormány külhoni magyar politikai partnereit firtató nézői kérdésre válaszolva úgy vélekedett: helytelen lenne, ha a magyar kormány próbálna igazságot tenni a külhoni magyar közösségek képviseletei között.

A Via Nova Ifjúsági Csoport, a Selye János Egyetem (SJE) hallgatói önkormányzata és több partnerszervezetük által szervezett Martosi Szabadegyetem vasárnap estig tart, a rendezvény több, mint száz különböző előadást, kerekasztal beszélgetést, vitafórumot, koncertet kiállítást és más kiegészítő programot kínál, közel tucatnyi belső helyszínen.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.