Pesti Srácok

25 éves a Művészetek Völgye

Hobo-klub, Kaláka- és Harcsa Veronika-udvar is lesz a 25 éves Művészetek Völgye rendezvénysorozaton, amely július 24. és augusztus 2. kerül megrendezésre. A zene mellett a gasztronómia szerelmesei sem fognak csalódni.

MTI

Több ezer rendezvény várja a látogatókat, a Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden rendezett programok a hagyományok megtartása mellett újdonságokat is ígérnek. Saját udvart indít a magyar dzsessz és klasszikus zene fiatal muzsikusaiból alakult Modern Art Orchestra, ahol napközben zenés játékokkal várják a legkisebbeket, esténként pedig a dzsessz és a klasszikus zene határait feszegető koncertélményben lehet része a hallgatóságnak – fejtette ki fesztiváligazgató.

PestiSracok facebook image

Márta István az idei újdonságok között említette, hogy újra lesznek koncertek Taliándörögdön a Klastrom Színpadon, ahol a Fonó Budai Zeneház kap helyet a rendezvény első öt napán. Itt zenél majd Lajkó Félix, Szalóki Ági, és itt mutatja be legújabb lemezét Palya Bea is – fűzte hozzá.

Ugyancsak újdonság a Design Terminál által létesített új közösségi tér, ahová tervezőket, építészeket intézményvezetőket hívnak rendhagyó beszélgetésekre – fogalmazott Márta István, hozzáfűzve, hogy a gasztronómia területén is várható újítás, hiszen a már jól ismert Katlan Tóni Konyhája és a kapolcsi Kék Abroszos vendéglátás mellett a street food is helyet kap a kínálatban.

A Muharay Udvar és a dörögdi Éltető Völgy programjait látogatók hagyományőrző előadásokat nézhetnek, a kapolcsi TörzsKávéHáz a 25. évhez udvar pedig a kezdeteket bemutató helyszín lesz, ahol az alapítókkal és a fesztiválszervezőkkel találkozhat a közönség.

A fesztiváligazgató elmondta azt is, hogy Taliándörögdön fellép majd Pintér Béla társulata, a Népművészeti Kft, a Jurányi Inkubátorház társulatai és Hobo is, aki Jim Morison, Ady és József Attila műsorát adja elő. Harcsa Veronika, aki második alkalommal vezeti saját udvarát, kedvenc magyar és külföldi dzsesszzenészeit hívja meg.

A fesztiváligazgató beszélt arról is, hogy a Blue sPotzenekar idén negyedik alkalommal szervez könnyűzenei nagyszínpadot, most azonban a korábbiaknál nagyobb területen, a Blues Pot majorban, ahol fellép mások mellet a Kiscsillag, a 30Y és a Quimby is, miközben feltörekvő zenekarok is lehetőséget kapnak.

A korábbi években tapasztalt parkolási nehézségeket enyhítendő – az okostelefonra letölthető Simple App alkalmazással – az elővételes jegyvásárlók július 17. és 23. között előre lefoglalhatják kedvezményes parkolóhelyüket is. A három völgyfalu között idén is ”csigabusz” közlekedik és újdonságként elektromos autó is segítik majd a haladást – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.