Pesti Srácok

A legnyugvó napnak is van ereje - Nem vonul vissza Julio Iglesias, sőt újabb albumot jelentetett meg

Nem vonul vissza Julio Iglesias, sőt újabb albumot jelentetett megkó által ihletett - album megjelenését jelentette be a 71 éves Julio Iglesias, cáfolva a visszavonulásáról szóló híreszteléseket.

MTI

Julio_Iglesias_-_GwendolyneAz aranylemez-halmozó legendás spanyol énekes pénteken mutatta be a Fallaste Corazón című dalt, a szeptember 18-án megjelenő Mexikó – Julio Iglesias című album első dalát. A 2006-os Romantics Classics album óta ez lesz az első stúdiófelvétele, és a 2003-ban megjelent Divorcio óta az első spanyol nyelvű lemeze. Julio Iglesias elmondta, hogy a Mexikó által ihletett 12 dalból álló albummal az ország nagy zeneszerzői előtt kíván tisztelegni.

PestiSracok facebook image

"Nagyon szeretem Mexikót. Életem sok feledhetetlen pillanatát kaptam a mexikóiaktól" – olvasható az énekes által csütörtökön kiadott közleményben. Julio Iglesias elmondta, hogy albumát "a rendkívüli mexikói zeneszerzőknek ajánlja, akik nemzedékről nemzedékre szeretettel, nosztalgiával és emlékekkel töltötték meg az életünket".

A romantikus balladáiról ismert Iglesias a Guinness rekordok könyve szerint az egyetlen spanyolajkú énekes, aki 300 millió albumnál többet adott el. Julio Iglesias nemrégiben hátműtéten esett át, de visszautasította, hogy visszavonulásra készülne. Több koncertet adott Bulgáriában, Portugáliában, Romániában, Oroszországban és Törökországban.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.