A lenyugvó napnak is van ereje - Giorgio Moroder deja-vu című új lemezéről (Kritika)
Mivel a diszkó nemcsak a jövő robotnőit álmodta meg - akik vokóderes hangszíneket produkálva röpítenek a gyönyörök bolygójára-, hanem a nosztalgia diszkó intézményével a múltat állandó jelenné tágította, így azon sem csodálkozunk, hogy a 75 éves Giorgio Moroder új lemezt adott ki, bebizonyítva, hogy az időgépnek valójában diszkópult alakja van.
PZL - nullahategy
Amikor Moroder a diszkó trónusán úgy tartott a diszkógömböt, mint egy koronázási ékszert, akkor ezt a fétistárgyat nálunk még földgömbből buherálták össze a villanyszerelő szakmunkás tanulók. A diszkógömb a föld mozgásával ellentétes irányba forog, egy afféle idővihart produkálva, mert a fényében állva az ember azt gondolja, hogy az idő nem előre megy, hanem hátra, azaz egyre fiatalabb lesz. Valahogy így érezhetett Moroder mester is, aki 75 évesen egy olyan ütős partylemezt hozott össze, hogy David Guetta zavarában nem találta a helikopterén a robotpilóta gombot, Calvin Harris pedig még tolatóradarral sem tudott beállni Lamborginiével.
Utoljára harminc évvel ezelőtt, az eurodisco egyik csúcsévében, (és a popkultúra legsötétebb korszakában) adott ki lemezt, akkor, amikor Dieter Bolen gitárszintetizátora mint egy páncélököl, zúzta szét a jó ízlést, amikor már a vidéki művházakba nem hívtak rockzenekarokat, mert mindenki videó diszkókban várta a lassú blokkot, a heti zombie filmet, és a You're My Heart, You're My Soul-t.
Azóta már mindent másképp látunk. Moroder kompozíciói nemcsak a pornó bachanáliák főcímeiből köszönnek vissza, mára már az egyetemes popkultúra is rehabilitálta a maistro vokóderben és vazelinben abált groove-jait.
Amikor néhány éve a Daft Punk laudálta Giorgio By Moroder című számban a mester életművét, biztosak lehettünk abban, hogy az diszkó páppa meghálálja a kis figyelmességet, és minimum saját lemezzel tér vissza. Ez lett a néhány hete megjelent deja-vu, amit eredetileg a 74 Is The New 24 címmel akart megjelentetni. Moroder megmutatta a Daft punkoknak, hogy a lenyugvó napnak is van ereje, ugyanakkor tegyük hozzá gyorsan: a deja-vu nem revelatív anyag, de nagyon is korrekt munka, zavarba ejtő, hogy valaki 75 évesen lerak egy fancy luxus-pop kollekciót, amin az egyik legjobb ajánlat a Don't Let Go (ft. Mikky Ekko). Könnyen lehet, hogy ez lesz Ibiza új gerappája.
Nincs ugyanakkor a lemezen egy új Love To Love You Baby egy Call Me, vagy Flashdance-szintű slágerek, mégis tiszteletet parancsoló a szett, biztosak lehetünk benne, hogy ezeket a robotszex számokat nemcsak Berlusconi ungabunga partijain hallhatjuk majd, hanem mindenhol, ahol harminc fok fölé emelkedik a hőmérő higanyszála.
Giorgio Moroder: Deja-vu
Sony
12 szám 42 perc
