Pesti Srácok

Én kis falum - Harminc ország építészei építették fel a számukra ideális falut

Harminc ország építészei építették fel a számukra ideális falut a július 11. és 19. között zajló Hello Wood építészeti táborban.

MTI

CsigaAz Architizer A+ Award-nyertes Hello Wood hatodik alkalommal rendezte meg az építészeti tábort, ahol a világ több mint harminc országából érkező építészek és diákok célja az volt, hogy olyan építészeti együttest hozzanak létre, amely újraértelmezi a falu fogalmát. A korábbi évektől eltérően az alkotók olyan konstrukcióban gondolkodtak, ahol az építmények egymáshoz kapcsolódnak és egymásra reflektálnak, megalkotva a Hello Wood ideális faluközösségét.

PestiSracok facebook image

Az installációk között található migrációs ház, közösségi színpad, szentély, a születés és a halál körforgását megörökítő lakóépület, kilátóba épített zuhanyzó, sőt még egy guruló kocsma is. A nemzetközi alkotófesztivál szervezői a Falu projektben azzal kísérleteztek, hogy létrehozható-e egy falu egy hét alatt csupán helyszíni településtervezéssel, ahol a résztvevők nemcsak élhető építményeket, hanem közösséget is építenek.

A Hello Woodra a világ számos pontjáról érkeztek neves építészek és diákok egyaránt és már a közös munka kezdetén kiderült, hogy mindenki teljesen ellentétes nézeteket vall a falu szerkezetéről, hiszen míg Magyarországon lineáris, addig Mexikóban például sugaras felépítésűek a települések. Így az alkotóknak nélkülözniük kellett a valós falvak és közösségek kulturális és építészeti hagyatékát, ezért a létrejött falu egy olyan alkotói szabadság eredménye, amelyet a világvárosokból érkezett építészek nemzetközi csoportja ideálisnak tartott.

A Hello Wood Falujának installációi reflektálnak a 21. század olyan fontos társadalmi kérdéseire, mint a migráció problémájára, a vallások közötti különbségek, vagy a magántulajdon és a közösségi gazdálkodás ellentéte. Foglalkoznak a modern faluközösségek infrastrukturális szerkezeteivel, például a víz- és az áramellátással, de olyan fontos intézményekkel is, mint a falumozi, a kocsma, vagy éppen a színház.

Idén először a Hello Woodon készült alkotások összefüggő településegységet alkotnak. A Falu éppen emiatt egy heterogén és innovatív épületrendszer, ahol a résztvevő építészek és diákok testközelből tapasztalhatták meg egy közösség létrehozásának nehézségeit és kihívásait, például azt, hogy nem csupán az épületeket, hanem az épületek közötti tereket is bele kellett vonni a tervezés folyamatába.

A Falu projekt 2015 egy három évig tartó építészeti kísérlet első része: 2016-ban az előző év tapasztalatai alapján fejlesztik tovább a közösséget, míg 2017-ben a Falu leépülését, amortizációját vizsgálja a független oktatási szervezet. A Hello Wood Falu július 24. és augusztus 2. között a Művészetek Völgye egyik központi helyszíne lesz Vigántpetenden. A programok között lesz a Kortárs Építészeti Központ által szervezett Építészeti Filmnapok, CityMatiné, valamint koncertet ad többek között Henri González és a Muriel is. A Művészetek Völgye után az építmények a Sziget fesztiválon és a budapesti Design Héten lesznek megtekinthetők.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.