Pesti Srácok

Ért kalászt lengettél - Felújították Szőts István Ének a búzamezőkről című filmjét

Felújította Szőts István Ének a búzamezőkről című, 1947-ben készült filmjét a Magyar Nemzeti digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA).

MTI

1633A teljes körű restaurálás során a Focus Fox Stúdió a MaNDA szakmai irányításával kockáról kockára tisztította meg az eredeti nitrofilmet a megszámlálhatatlan sérüléstől, filmhibától és felújították torz hangját is - közölte a filmintézet.

PestiSracok facebook image

A film fényvilágának újrateremtése Sára Sándor operatőr-rendező, Szőts István tanítványa közreműködésével készült. A Görbe János, Szellay Alice, Bihari József, Bánhidi László főszereplésével készült balladai alkotás DVD lemezen az ősz folyamán kerül a boltokba.

A Móra Ferenc regényéből 1947-ben készült remekművet annak idején maga Rákosi Mátyás tiltotta be, narodnyiknak, klerikálisnak bélyegezve. Első ismert nyilvános vetítése 1968-ban volt a Budapesti Műszaki Egyetem filmklubjában, szélesebb nyilvánosság elé azonban csak a rendszerváltás után került.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.