Ki gépen száll fölébe – A Florence + The Machine How Big, How Blue, How Beautiful lemezéről

Négy év elég ahhoz, hogy feldolgozzuk a sikert, és ha már túl vagyunk rajta, legjobb ismét részesülünk belőle. Az elkövető visszamegy a tett színhelyére, ami Florence Welch esetében azt jelenti, hogy újra a slágerlisták dobogós tartományaiban tartózkodik.

PZL - nullahategy

Látva a Florence+The Machine idei koncertfelvételeit, a Sziget Fesztivál legjobb ajánlatának ígérkezik augusztus 11-én az angol zenekar műsoros estje. A leginkább egy preraffaelita festményre emlékeztető művésznő többet mozog a színpadon, mint a húsz éves Mick Jagger. Ha van 2015-ben prémium kategóriás produkció a pop nevű üzletágban, akkor a Florence Welch zenekarának How Big How Blue How Beautiful című albumára épülő show mindenképpen az.

A lemez egyik kulcsdala a Ship To Wreck című new wave-es hangszerelésű pörgős nyitószám, majd a What Kind Of Man című hard-rockos lüktetésű szerzemény emeli a tétet, és a Queen Of Peace-szel eljutunk az album magaslati pontjára. A hipnotikus erejű kompozíció fúvós hangszerelése (a Goldfrappből ismert Will Gregory munkája) légies dinamikát ad a felvételnek. Az album csúcsteljesítményei közé tartozik még a Delilah is, ami viszont már az első két anyag (Lungs, Ceremonials) világait idézi be.

A How Big, How Blue, How Beautiful kevésbé emlékezetes szerzeményei Florence régi, hárfás, folkos, soul-os világára utalnak, míg az art-rockos, dinamikus dalok mutatják meg a zenekar bombasztikus, teátrális poppal is kacérkodó új irányát. Markus Dravs producer (Arcade Fire, Coldplay) mindent kihozott Florence Welch jól karbantartott melankóliájából, érzelmekkel telített dalaiból. Egy rossz szavunk sem lehet a lemezre, bizonyára tucatnyi tévésorozatban és reklámfilmben hallhatjuk majd viszont ezeket a számokat.

A How Big, How Blue, How Beautiful modern, jól kiegyensúlyozott, dinamikus, feszes, táncolható album lett, amin nem teng túl a gospell, a folk, és a városi hippi attitűd. Szinte biztos, hogy az év egyik legfontosabb mutatványa, nagy és gyönyörű. Az album vizuális jele két egymással szemben álló háromszög, amelyek közül az egyiket áthúzta a tervező grafikus. A logó talán a férfi nő egységére és különbözőségére utal, de emlékeztet a lemezjátszók gyémánt tűire is, amivel talán azt sugallja a művész, hogy „ez a lemez neked szól, játszd hangosan!”