Pesti Srácok

Rosta Mária: „Mindig telt házzal. Ez éltet.”

Rosta Máriával, Szörényi Szabolcs feleségével készített nagyinterjút a mandiner.hu. A kulturális élet olykor rettegett nagyasszonya mesél az István a király régi-új szereposztásáról és felidézi azt a zenei miliőt, amelyben Gyárfás Tamás cápaként uralkodott, Bayer Zsolt volt a portás, és Tasnádi Péter kromofággal akarta leönteni Szörényi autóját.

A darabokat, a műveket kézen fogtam és terelgetem, nevelgetem, ahogy tőlem telik. Kicsit úgy, ahogy egy gyereket kell. Mindig azt kell adni neki, amire az adott életkorban szüksége van” –mesél a Szörényi-művekhez fűződő viszonyáról Rosta Mária, a zenei élet egyik legjelentősebb háttérembere, Szörényi Szabolcs felesége.

Az „István a király” augusztusi, Királydombi bemutatóját a Szörényi-Bródy alkotópáros hetven éves születésnapjához igazították. Mint Rosta kifejti, „a két fiú most már tényleg érzi, hogy megöregedtek, viszont van még egy lehetőség, hogy visszakerüljenek a darabba. <…> Nincs vivő szerepük a darabban, de azt az egy-egy nótát fontos, hogy elénekeljék. A közönség meg imádja”. A rockoperában különben végre nemcsak a hangjával szerepelhet Varga Miklós, aki a Koltay-filmben nem kapott színészi szerepet. Sebestyén Márta viszont, aki hasonlóan járt, már nem tudná eljátszani a tizenhét éves Réka szerepét. Deák Bill is újra Koppányt élteti majd, Vikidál azonban nem vállalta a szerepet.

PestiSracok facebook image

Rosta Mária nem bánja, hogy a harmincadik évfordulóra Alföldinek adta a rendezés jogát. Mint mondta, el akarta kerülni, hogy az István, a király beleragadjon a kosztümös-poros közegbe, ezért frissíteni akart. „Akárcsak a többi rendező, ő is hozzátett a darabhoz. Az adott lélektani pillanatban, öt év Nemzeti Színház után rendezte az Istvánt a kor és a saját ízlése szerint” – elemzi Rosta az Alföldi-féle rendezést.

Szörényi Szabolccsal való megismerkedésükre Rosta úgy emlékszik vissza, hogy bár Szörényi Levente imponáló személyiség volt, akit lehetett csodálni, Szörényi Szabolcs „szeretetre méltó volt. Őt tényleg lehetett szeretni.” Rosta Mária saját bevallása szerint már a kezdetekben elfogadta a felállást, hogy Szörényi Levente viszi a prímet. Mint meséli, „istenünk és császárunk Szörényi Levente, a talapzatot pedig, amelyen áll, Szörényi Szabolcsnak hívják. Ő hallgatta, keverte, javította mindig az anyagokat, miután Levente végzett a felvételekkel. Mindenen ott van tehát Szabolcs kézjegye, ez azonban valóban nem látványos.”

A teljes interjú

itt

olvasható. Forrás: Stumpf András/mandiner.hu Fotó: szegedma.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.