Tárgyas eset, avagy Pest megér egy szuvenírt - Somogyi Zsolttal beszélgettünk

Aki szereti a két háború közötti art deco és bauhaus hatású, Budapestről szóló plakátokat, azoknak jó hír, hogy a Régiposta utcában, a Múzeum Mánia ajándékboltban e korszak a vizuális arculatára épített szuvenír üzlet nyílt. Somogyi Zsolt üzletvezető azokat célozza meg, akik nem népművészeti giccset, vagy az évtizedek óta Budapest imázsát romboló bóvli emléktárgyakat keresik, hanem a művészettörténeti dimenzióban is értelmezhető emlékeket.

PZL - nullahategy

Honnan jött az ötlet, hogy Budapest két háború közötti vizuális arculatára épített szuvenír shopot nyit?
Az ötlet alapvetően nem erre épült. 12 évet töltöttem a múzeumok világában, először az Iparművészeti Múzeum, majd az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársaként. A nyugat-európai múzeumi bolt kultúrát csodálva, nem nagyon értettem, hogy Magyarországon miért nem működnek hasonló boltok. Ma már tudom, hogy ennek elsősorban anyagi okai vannak – a múzeumok ritkán engedhetik meg maguknak, hogy a kiállítások rendezése, szerencsés esetben a katalógusok kiadása mellett még ajándéktárgyakat is készítsenek. A boltban elsősorban a múzeumok számára szeretnénk megjelenést biztosítani, úgy, hogy műtárgyaikat, főleg grafikai anyagokat használunk fel másolatok, ajándéktárgyak készítéséhez. Így a hozzánk betérők talán az intézményekre is kíváncsiak lesznek, és veszik a fáradtságot, hogy elmenjenek például a Bajor Gizi Színészmúzeumba

Miért a 30-as és 40-es évek plakátjai vannak többségben? Kevesebb a szecessziós plakát, vagy a XIX. század végi plakátok… Személyes kedvence ez a kor, vagy ez egyszerűen üzlet?
A ’30-as, ’40-es években kiemelkedő volt a magyar plakátkultúra, és számos ország-kampányt is szerveztek ebben az időben. Azt gondolom, az ilyen akciókra készült turisztikai plakátok ma is izgalmasak, érdekesek; Budapest vagy az ország hangulatát ragadják meg egy-egy épület részletével vagy jellegzetes „tárggyal”, mint például egy gémeskút. Személy szerint a szecesszió nagy rajongója vagyok – a boltban megjelenő alkotások stílusa azonban attól is függ, hogy az együttműködő partnerek milyen alkotásokkal járulnak hozzá a kezdeményezéshez.

Miért nincsenek 50-es és 60-as évek Budapesttel foglalkozó plakátok? Azok is értékes alkotások…
Az ’50-es, 60-as évek plakátjait nagyon erősen szövi át a politika, a propaganda (bár ez érezhető a 30-as, 40-es években is, de sokkal finomabban). A boltban inkább egy életérzést, a világváros hangulatát szeretnénk megidézni, és kerüljük a politikát…

Tudjuk egy-egy plakátról, grafikáról, hogy kik az alkotók? Minden alkotást beazonosított?
Az alkotások nagy részénél tudjuk, hogy kik készítették azokat. A múzeumoktól kapott anyagoknál ez általában egyértelmű, a más forrásokból szerzett anyagoknál azonban előfordul, hogy a hirdetésen nincs jelzés, vagy azt nem sikerült feloldani.

Járnak nemzetközi múzeumokba, hogy a shopok készleteit tanulmányozzák ihletért, vagy adva van, hogy melyek a könnyen legyártható formák, felületek?
Kifejezetten „tanulmányutakat” nem szervezünk, de ha bárhova utazunk, akár bel- akár külföldön, természetesen figyeljük, keressük a lehetséges ötleteket. Azokból azonban nincs hiány, inkább az anyagi lehetőségek szabnak határt a kollekció bővítésének.

Előfordul, hogy eredeti plakátokat is megszerez? Lehet azt mondani, hogy plakátgyűjtő, hogy az a hobbija? Ha igen, mely kincsekre a legbüszkébb?
A grafikák iránti rajongásom régi keretű, elsősorban Kass János rézkarcait gyűjtöm évtizedek óta. Ennek ellenére a plakátok iránti érdeklődés csak néhány éve kezdődött. Az eredeti darabok ára azonban nagyon magas, így csak kisebb reklámgrafikákat, főként számolócédulákat szoktam vásárolni, de azokat sem gyűjtöm szenvedélyesen.

Festmények, grafikák nincsenek a „feldolgozott” kollekcióban. Miért? Nehezebben lehetne meghatározni az üzlet profilját?
A festmények igényes reprodukálása meglehetősen nehéz feladat, és személy szerint nem is igazán kedvelem ezt a műfajt. Grafikamásolatok azonban vannak a kollekcióban, például az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet jóvoltából árusíthatjuk ifj. Richter Aladár Bajor Giziről készült rézkarc-sorozatának néhány darabját. A két világháború közötti időszak egyik legnagyobb színésznője Pierette légies alakját játszotta egy „némajátékban” (a mai kortárs tánc előadásokhoz hasonló produkció lehetett), és a grafikus lenyűgöző sorozatot készített róla 1923-ban. De megemlíthetjük Faragó Géza szecessziós jelmezterveit, pillangós-korallos asszonyait, vagy Basch Árpád hősnőit. Ez eredetileg egy képeslapsorozat volt, ami 1900-ban készült, és az Iparművészeti Múzeumban őrzik.

Jórészt turisták térnek be az üzletbe?
Vásárlóink elsősorban valóban turisták, akiknek igényes „emlékeket” próbálunk kínálni Budapestről, Magyarországról. Egyre több azonban a magyar vásárló is, akik kedvelik ezt a hangulatot és korszakot, és lakásdekorációt keresnek vagy külföldre utazva vendéglátóiknak készülnek valami nem megszokott hazai ajándékkal.

Ha el tudna képzelni termékbővülést, vagy ideálisabb feltételeket, milyen irányba terjeszkedne az üzlet?
A grafika- és plakátmásolatok mellett egyelőre bögréket, poháralátéteket, puzzle-okat, mappákat, táskákat, pénztárcákat és hűtőmágneseket tudunk kínálni. Az ötletek azonban kifogyhatatlanok – soha meg nem valósult ékszertervek kivitelezése eredeti módon vagy 21. századian újragondolva, selyemkendők magyar tervezők szecessziós motívumaival, régi reklámcsomagolások – dobozok, zacskók, csomagolópapírok – újragyártatása, stb…Bízunk benne, hogy ezek megvalósítására sor is kerül, előbb-utóbb.