Pesti Srácok

A világhírű írónő eddig ismeretlen színműveire és drámáira bukkantak

Agatha Christie eddig ismeretlen vagy elfeledett színműveire és drámáira bukkant egy színházi producer különböző archívumokban a krimi királynőjeként emlegetett írónő hagyatékát kutatva. Julius Green, akinek producerként több mint 250 színdarab és musical fűződik a nevéhez, öt többfelvonásos és öt egyfelvonásos drámát ásott elő. Egy részük létezéséről nem is tudtak, egy részüket rég elfelejtették és csak alig ismerték.

A darabok többsége gyilkossági rejtély, a The Lie (A hazugság) című munka azonban Agatha Christie magánéleti válságát, első házassága kudarcát tükrözi. Az írónőt megcsalta, és egy másik nőért elhagyta a férje, Archie Christie. "Rossz tulajdonságai mindig is ott voltak a felszín alatt. Megígértem neki, hogy feleségül megyek hozzá. A környezetem mindent megtett, hogy meggátoljon ebben - jobban ismerték, mint én -, de fiatal voltam és makacs, nem hallgattam rájuk!" - fogalmaz az egyik szereplő.

Julius Green eddig meg nem jelent leveleket is talált, ezek egy részében az írónő korának színészeiről fejti ki véleményét. Sir Ralph Richardsonról például úgy vélekedett, "furcsa" arca van, míg Charles Laughtonról azt írta, lenyűgöző a temperamentuma. Laughton többször is alakította Agatha Christie híres mesterdetektívjét, Hercule Poirot-t. Ellenben Clive Brookot, aki Sherlock Holmest játszotta a West Enden, jóképűnek, de halálosan butának nevezte.

PestiSracok facebook image

A Green által talált művek és levelek a Christie család, a Shubert Organisation - a legrégebbi amerikai színházi produkciós társaság - , valamint Sir Peter Saunders producer, az írónő legtöbb színházi sikere kovácsának archívumából kerültek elő. A Shubert irattárához most először engedtek hozzáférést.

A színdarabokat Julius Green belevette szeptemberben megjelenő könyvébe, amely az írónő születésének 125. évfordulója alkalmából lát napvilágot Curtain Up: Agatha Christie - A Life in Theatre (Függöny fel: Agatha Christie - Egy élet a színházban) címmel. A színművek egyike az írónő Éjféltájt című 1944-es regényéből készült, míg Someone at the Window (Valaki az ablaknál) címmel van egy olyan is, amely A halott Harlequin című novelláján alapul. Egy másik a The Stranger című krimi feldolgozása, amelyben egy nő rájön, hogy férje sorozatgyilkos.

A Valaki az ablaknál című darabnak például eddig csak a címe volt ismert. A mű valószínűleg 1934-ben született és a két világháború közötti Nagy-Britanniáról fest képet. Az Éjféltájt előkerült kéziratából pedig kiderült, hogy az 1945-ös darab eredetileg egészen másként festett, mint ahogy a közönség Gerald Verner 11 évvel későbbi adaptációjából megismerhette. "Mások a karakterek, és a szabadban játszódik, ami meglehetősen szokatlan" - magyarázta Green.

Agatha Christie leghíresebb színműve, az Egérfogó 1952 óta megszakítás nélkül műsoron van Londonban. Ezzel ez a világ egyhuzamban legrégebb óta színpadon lévő darabja. Az 1970-es évek óta a St. Martin's színház játssza, ahol a hétfő esti volt a 26 162. előadás.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.