Pesti Srácok

Augusztus utolsó hétvégéje ismét a fiatal magyar borászoké a Belvárosban

Második alkalommal rendezi meg a Junibor Egyesület és a DiVino közösen a fiatal borászok budapesti bemutatkozóját, a Junibor Borünnepet. A rendezvény az idén már négynapos lesz: a Junibor Egyesület 29 tagborásza augusztus 27. és 30. között kóstoltatja borait a Bazilika előtt, a Szent István téren.

Nullahategy

A négy nap során, a DiVino borbárban megválasztják Az Év Juniborászát is, valamint a legnépszerűbb fiatal borász közönségdíjban részesül. A belépés a Szent István téri Junibor Borünnepre ingyenes lesz, míg a DiVino borbárban szombat délután megtartott kísérő program belépőjével – melyen az összes tagborász bemutatja kedvenc borát– a résztvevők teljes egészében a Junibor Egyesületet támogatják.

A Junibor – Fiatal Borászok Egyesületét 2008-ban azzal a céllal alapították meg, hogy olyan közösséget hozzanak létre, amely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését biztosítja. Az egyesület legfontosabb célkitűzése, hogy egymás segítése által egyre jobb és a fogyasztók által szerethető borokat alkossanak a fiatal borászok. "A saját tanulásunk és továbbfejlődésünk mellett nem titkoltan azt is szeretnénk, ha a saját generációnkat meg tudnánk szólítani a kulturált borfogyasztás és borkultúra ügyében, így nagy hangsúlyt fordítunk az ifjú borfogyasztókkal való kapcsolattartásra."- áll az egyesület közleményében.

PestiSracok facebook image

A II. Junibor Borünnep koncepciója az, hogy a juniborászok részvételével zajló eseményen bemutassák, hogy a magyar bor igenis méltó kihívója a népszerű, külföldi boroknak. "Célunk, hogy a rendezvényen megélt kóstolási tapasztalatok nyomán a magyar és külföldi vendégek az év többi napján is szívesen nyúljanak a boltok polcain a magyar termékekért, ellátogassanak a bortermelő vidékeinkre. Az idei borünnepen is a főszereplők a juniborászok, amely közösség jól reprezentálja Magyarország bortermelő vidékeit. A helyszínen a borásszal való találkozás lehetőségét kapja a vendég, el tud vele beszélgetni, megismeri személyes hitvallását, gondolatait a magyar borról, borkészítésről."

Ha valaki ízletes falatokkal kísérné le az isteni nedűt, az biztos megtalálják a számítását a rendezvény gasztronómiai kiállítóinál: a DiVino grillnél, a Pizza House-nál vagy épp a Zing Burgernél.

További infók: www.juniborunnep.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.