Pesti Srácok

Balul elsült robbantás volt a Csíki sörgyárnál (VIDEÓ)

Irányított robbantással próbálták egy romos gyárépületet eltüntetni a Csíki sörfőzde mellett, az egyik fal azonban éppen a sörgyár új épületére omlott.

HVG.hu

Detonációról készült videót töltött fel a netre a Heinekkennel védjegycsatázó székelyföldi Csíki Sör Manufaktúra. A videót azért forgatták, hogy bemutassák, hogyan tüntetik el irányított robbantással az üzem melletti romos gyárépületet, de a számításba hiba csúszott, az egyik gyárfal ugyanis ahelyett, hogy összeroskadt volna, kifelé kezdett dőlni, és rázúdult az újonnan felemelt üzemépületre. A videó üzenete szerint azonban a sörgyártást nem kellett felfüggeszteni, és az anyagi kár sem jelentős.

A csíkszentsimoni sörgyár egyébként azért áll perben a Heinekennel, mert az utóbbi által 2003-ban megvásárolt Csíkszeredai sörgyárban főzik a Ciuc (csíki) Premium nevű sört, és a cég szerint a szóvédjegy őket illeti. A csíkszentsimoniak szerint viszont 2013-ban ők védették le a Csíki Sör szóvédjegyet, majd 2014-ben az Igazi Csíki Sör címkét. Erre reagálva a Heineken Romániában 2014-ben magyarul jegyeztette be a Csíki Premium nevet. A Heineken keresetét előbb két romániai bíróság is elutasította, a hargitai törvényszéken azonban első fokon pert nyert, de közben az uniós szabványügyi hivatal is elutasította a holland óriáscég keresetét, azt a határozatot hozva, hogy a két márka védjegye nem összetéveszthető.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.