Pesti Srácok

Ha elindul a vonat - Mintegy 20 vasútállomás és megállóhely újulhat meg 2015-17 között

Két év alatt több mint 4,3 milliárd forintból mintegy húsz vasútállomás, illetve megállóhely - köztük Esztergom-Kertváros, Gyula, Karcag, Kisújszállás, Püspökladány - újulhat meg - közölte a MÁV Zrt.

MTI

A beruházás része az idegenforgalmi szempontból kiemelten fontos állomásokat és megállóhelyeket érintő felújítás-sorozatnak, amelyet a MÁV részben saját forrásból, részben Európai Uniós forrásokból, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-vel és önkormányzatokkal együttműködve, pályázati pénzekből valósít meg. Rövidtávon a fővárosban körvasúti megállóhelyek létesítése is szerepel a tervek között. Az első ütemben négy új megállóhely: Pestújhely, Újpalota, Rákosfalva és Közvágóhíd épül meg, míg Ferencváros állomáson új peron készül.

PestiSracok facebook image

Az új beruházások révén a megyei jogú városok és kiemelt vasúti csomópontok olyan utasforgalmi centrumokat képeznek majd, amelyek integrálják a különböző közlekedési ágakat. A vasúttársaság azon épületeit, amelyeket a jövőben nem tud hasznosítani részben költségcsökkentés érdekében elbontja, visszafejleszti. A több száz, üzemi célokra nem hasznosítható építmény bontására a MÁV jelenlegi üzleti terve évi 300-350 millió forintot különített el.

A MÁV beszámolt arról is, hogy 2010-2014 között a vasúttársaság 841 millió forintot fordított saját forrásból állomások és megállóhelyek felújítására. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pedig korábban azt közölte, hogy a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban ezermilliárd forint jut a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.