Pesti Srácok

Magyar filmek is versenyeznek a Vukovári Filmfesztiválon

A hivatalos versenyprogramban a játékfilmek kategóriájában nyolc alkotás indul, köztük a román Radua Judea Bravo Aferim! című kalandfilmje, amely az idei Berlinálén a legjobb rendező díját kapta meg. Itt szerepel a Liza, a rókatündér is, Ujj Mészáros Károly filmje. Az alkotás a japán mitológiát használja fel egy romantikus vígjátékhoz, amelyben a Balsai Móni alakította címszereplő azt gondolja magáról, hogy ő Kicune, a japán rókatündér.

MTI

PestiSracok facebook image

Szintén ebben a kategóriában versenyez Corneliu Porumboiu A kincs című filmje, amelyet 2015-ben a Cannes-i Filmfesztiválon mutattak be, valamint a német Sebastian Schipper Victoria című filmje is, amelyet az idei berlini filmfesztiválon mutattak be és Ezüst Medve díjat nyert a legjobb operatőr kategóriában.

A mustrán a rövidfilmes versenyben szintén hét, a dokumentumfilmek megmérettetésén 15 alkotás indul - olvasható a fesztivál honlapján, a www.vukovarfilmfestival.com weboldalon. A legesélyesebb dokumentumfilmek között a magyar Gyékénykoporsót említik a horvát lapok, Zsigmond Dezső rendezésében, valamint a román Toto és nővéreit, amely három testvér történetéről szól a bukaresti gettóban. Ebben a kategóriában vetítik továbbá a német The Forecaster című filmet, amely egy olyan emberről szól, aki előrelátta a gazdasági válságot és a szlovák Combacet, amely két visszaeső bűnöző börtönből való szabadulását és lehetőségeit kíséri nyomon. Még egy magyar dokumentumfilm szerepel a mustrán ebben a kategóriában, Sipos József Az elveszett európai című filmje.

Versenyen kívül mutatják be a világ filmfesztiváljának legjobb filmjeit, a többi között a Sivatag királynőjét, amelynek főszerepét Nicole Kidman játssza és a Matteo Garrone rendezésében készült The Tale of Tales című filmet Salma Hayek főszereplésével. A programban Woody Allen-film is szerepel, az Abszurd alak, amely az idei Berlinálén két díjat is nyert.

Az európai filmek közül Nanni Moretti Anyám című filmjét és Stéphane Brizé francia rendező La Loi du marché (A piac törvénye) című dokumentarista stílusú filmjét nézheti meg a közönség. Az Europót, vagyis az európai filmek vetítését a lengyel Malgorzata Szumowska Cialo (A test) című filmdrámájával indítják a szervezők. A szombatig tartó fesztiválon a legjobb játékfilm díja a terjesztési jog megvásárlása lesz, a rövidfilmek közül a legjobb 500 eurót kap, míg a dokumentumfilmek 1000 eurós díjért versenyeznek.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.