Pesti Srácok

Mélységes mély - Újra előbukkantak a török kori fahíd cölöpmaradványai Szolnoknál

Újra előbukkantak Szolnoknál az 1562-ben épült török kori fahíd cölöpmaradványai a Tisza alacsony vízállásának köszönhetően, így újabb kutatásokat végezhetnek a szakemberek.

MTI

Kertész Róbert, a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze kedden elmondta, hogy a török kori építmény az ország első állandó Tisza-hídja volt. A cölöphíd a bal part közelében, a jelenlegi közúti Tisza-hídtól keleti irányba mintegy hetven méterre található, míg a túloldalon közvetlenül a Zagyva torkolattal szemben feküdt - tette hozzá. Kitért arra, hogy a facölöpök – már amennyire a vízben megállapítható volt – kivétel nélkül a tölgyfa természetes, hengeres formáját mutatták, tehát megmunkálatlanok. Hozzátette: a folyóban lévő részük kifejezetten jó megtartású, igen kemény állagú, ezzel szemben a vízből kiemelkedő tetejük meglehetősen rossz állapotú, szétnyílt és töredezett, ez utóbbi jelenség azzal magyarázható, hogy nem ez az első alkalom, hogy felső részük szárazra került.

PestiSracok facebook image

Kertész Róbert elmondta: a debreceni ácsok által készített fahíd fontos szerepet játszott a térség kereskedelmében, a 16-17. század békésebb korszakaiban például évente több tízezer szarvasmarhát hajtottak át rajta a nyugat- és dél-európai piacok felé, a törökök pedig az átkelésért hídpénzt szedtek. Az átkelőt 1685 őszén maguk a törökök égették fel Szolnokról való kivonulásukkor, majd osztrák hadmérnökök irányításával kijavították.

Kertész Róbert elmondta, hogy augusztus 14-én, pénteken újabb kutatás zajlik a területen, amelynek célja - a hajóról és levegőből készült fotósorozatok segítségével - a cölöphíd háromdimenziós modelljének elkészítése. A kutatást a szolnoki Damjanich János Múzeum és a pécsi Pazirik Kft. munkatársai végzik a szolnoki szakaszmérnökség támogatásával. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság adatai szerint kedden Szolnoknál mínusz 273 centiméteres a Tisza vízállása, amely nem sokkal marad el a 2003-ban mért mínusz 279 centiméteres negatív rekordtól. A fahidat akkor, a 2003. augusztusi rendkívül alacsony vízállásnál fedezte fel egy szolnoki lakos.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.