Pesti Srácok

Pe-csa Zárófesztivál szeptemberben

A Petőfi Csarnok, a főváros akkori legnagyobb ifjúsági szabadidőközpontja 1985-ben a Karthago koncertjével nyitotta meg kapuit, ahogy a legendás koncerthelyszín búcsúztatására szervezett fesztivál is a Karthago fellépésével zárul majd szeptember 20-án - közölték szerdán az MTI-vel a szervezők.

A harminc éves Petőfi Csarnok megnyitása óta csaknem 15 ezer rendezvénynek adott otthont, a látogatók száma meghaladta a tízmilliót. Az épület 2015 őszén végleg bezár, ezután elbontják, a tervek szerint helyére épül meg a Múzeumi Negyed részeként az Új Nemzeti Galéria - Ludwig Múzeum. A rendezvény célja, hogy a zenei szakma és a közönség egyként vehessen méltó búcsút a kultikus koncerthelyszíntől, olyan együttesek fellépésével, melyek történetében a Petőfi Csarnok egykor meghatározó szerepet töltött be.

Erre az alkalomra újra összeáll az Exotic, ahogy a Skorpió a gitáros Tátrai Tiborral kiegészülve, valamint a Z'Zi Labor és a Veresegyházi Asszonykórus. A fesztivál négy napja során zenél majd továbbá az Auróra, a Beatrice, a Bulldozer, a B52 és Varga Miklós, Deák Bill Gyula, a Fáraó, a Kalapács és az Akusztika, a Karthago, a Lord, a Moby Dick, a Napoleon Boulevard, a P.Box (Debrecen), a Sing Sing, a Takáts Tamás Blues Band, Török Ádám és a Mini, az Unisex, Vikidál Gyula és Vörös István (Prognózis).

PestiSracok facebook image

A részletes program a www.mindenkimenjenapecsaba.hu honlapon érhető el.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.