Pesti Srácok

Pénteken végre újra itt lesz az Állatkertek Éjszakája

Látványetetésekkel és egzotikus állatok simogatójával is készülnek az állatkertek országszerte 12 helyszínen az Állatkertek Éjszakája idei programjain - mondta el Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője csütörtökön.

MTI

"Idén az ország tizenegy településén, 12 állatkertben szervezik meg a programot; Budapest vonzáskörzetében a Fővárosi Állatkert mellett a Tropicarium és a Budakeszi Vadaspark, Győr, Veszprém, Pécsen a belvárosi Akvárium-Terrárium és a Zsolnay Kulturális Negyed, az ország másik felében pedig Miskolc, Debrecen, Jászberény, Kecskemét, Szeged, és a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum csatlakozott a rendezvényhez" - sorolta a szóvivő.

PestiSracok facebook image

Mint azt hangsúlyozta, a programok minden helyszínen igazodnak a helyi adottságokhoz és lehetőségekhez, lesz, ahol korábban kezdenek és tovább tartanak nyitva, de a legtöbb helyen - ahogy a fővárosban is - este 7-kor kezdődik és éjfélig tart az esemény. "Ilyenkor arra törekszünk, hogy még közelebb lehessen kerülni az állatokhoz, valamint hogy kicsit betekinthessenek a látogatók a kulisszák mögé is. A fővárosban például lesznek izgalmas látványetetéseink, amelyekbe a közönséget is bevonjuk, de azt is meg lehet nézni, hogyan esznek marhaszívet a piráják" - mondta.

Az érdeklődők bepillanthatnak az állatgondozók munkájába is, a Mérgesházban például bemutatják, hogyan, milyen eszközökkel gondozzák az állatokat, de óriáskígyó vagy egzotikus rovarok simogatására is sor kerül az este folyamán.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.