Pesti Srácok

Szabadulóművész - London mégis megadta a féléves vízumot Aj Vej-vejnek

Nagy-Bitannia mégis megadta a kért féléves vízumot Aj Vej-vej rendszerbíráló kínai képzőművésznek, aki négy év után kapott útlevelet hazája hatóságaitól, és csütörtökön már Európába is érkezett, hogy találkozzon Németországban élő fiával és személyesen is előkészítse londoni kiállítását.

MTI

20120817-aj-vejvej-fotokiallitas-az-ernst-muzeumban4A brit hatóságok eredetileg a kért hathónapos üzleti vízum helyett csupán húsznapos tartozódást engedélyeztek a világhírű kínai képzőművésznek, arra hivatkozva, hogy Aj Vej-vej nem vallotta be kérelmében, hogy büntetett előéletű.

PestiSracok facebook image

A brit belügyminisztérium pénteken bocsánatot kért "az okozott kellemetlenségért", és közölte, hogy Theresa May miniszter utasította beosztottait a fél évre szóló vízum kiadására. A közlemény szerint a minisztert nem vonták be az Aj vízumkérelméről hozott döntése.

A kínai politikai és társadalmi berendezkedés visszáságait gyakran kritizáló művészt 2011-ben csaknem három hónapon keresztül őrizetben tartották hazájában, szabadulása után pedig megtiltották számára az utazást. Szintén 2011-ben a kínai adóhatóságok 2,4 millió dollár bírság befizetésére kötelezték Aj művészeti vállalkozását adócsalás címén. Az eljárást az alkotó és támogatói a kormányzat bosszújaként értékelték, amellyel a világhírű művész rendszerellenes tevékenységét akarták büntetni.

Az 58 éves művész csütörtökön érkezett Németországba, hogy találkozzon Berlinben élő hatéves fiával, akit évek óta nem látott. Előtte Münchenben felkeresi orvosát, aki korábban megműtötte őt. A müncheni repülőtéren Aj azt mondta újságíróknak, hogy egyelőre nincsenek különösebb tervei. A berlini Képzőművészeti Egyetem mindazonáltal három évre szóló vendégprofesszori állást ajánlott fel neki, amelyet a téli szemeszterben már el is kezdhet, ha elfogadja az ajánlatot.

Aj Vej-vej Londonba is el akar látogatni a Királyi Művészeti Akadémián szeptemberben nyíló kiállítása előkészítésére és megnyitójára. A rövidebb, háromhetes vízum azt is jelentette volna, hogy Aj Vej-vej már nem lehetne Nagy-Britanniában, amikor Hszi Csin-ping kínai elnök hivatalos látogatást tesz a szigetországban októberben. Sophie Richardson, a kínai Human Rights Watch igazgatója szerint politikai indíték áll Aj Vej-vej vízumügyének hátterében, a brit kormány így próbál hajbókolni a kínai vezetőség előtt.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.