Pesti Srácok

Visszatekintő - Benedek Miklós: nagyon erős színész volt Sinkó László

Nagyon erős, "intenzív" színészként jellemezte a hetvenöt éves korában elhunyt Sinkó László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt pályatársa, Benedek Miklós Jászai Mari-díjas színész, rendező.

MTI

Benedek Miklós elmondta, évekig együtt dolgozott a Katona József Színházban és a Nemzeti Színházban Sinkó Lászlóval, akivel nagyon jóban volt. Úgy fogalmazott: "Annyira tudott fogalmazni és gondolkodni a színpadon, hogy ez volt az ő erőssége." Benedek Miklós szerint Sinkó László "ritka egyéniség" volt. Mint elmondta, Sinkó László a Nemzeti Színháznál kezdett sokat beszélt neki arról, hogyan tud kinőni bátyja, Sinkovits Imre árnyékából.

PestiSracok facebook image

Egész másfelé ment el, másfajta színész lett, másfajta eszközöket használt, mint a bátyja - mondta Benedek Miklós, megjegyezve, hogy ezt nagyon méltányolta a Katona József Színház, ahol nagyon sokat játszott. Felidézte, hogy együtt játszottak A revizor és a Lárifári hadnagy felszarvazása című darabban. Nagy szerepe Übü papa volt. Benedek Miklós szólt arról is, hogy nagyon sok turnén voltak együtt és nagyon sokat nevettek. Nagyon fájdalmas az emléke - mondta.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.