Pesti Srácok

A pénz beszél - A nemzeti és a történelmi emlékhelyeket népszerűsíti az új 50 forintos

A nemzeti és a történelmi emlékhelyek szimbólumait ábrázoló új 50 forintos érmét bocsájtott forgalomba a Magyar Nemzeti Bank a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) kezdeményezésére.

MTI

Nyolc éve nem bocsájtott ki forgalmi emlékérmét a Magyar Nemzeti Bank és ez az első alkalom, amikor emlékhelyet népszerűsítő fizetőeszköz kerül használatba Magyarországon - fogalmazott az érme csütörtöki budapesti bemutatóján Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke. Hozzátette: az új érme kibocsátásával a NÖRI és a jegybank a nemzeti és történelmi emlékhelyek jelentőségére, illetve az egyes helyszínek történelemben betöltött szerepére kívánja felhívni a társadalom figyelmét. Ez év őszén kétmillió példányban kerülnek forgalomba ezek az érmék, amelyeknek köszönhetően újabb felületeken jelenhetnek meg a nemzet fontos helyszínei - fogalmazott Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. "Remélem, hogy a magyar történelem dicsőségét és ezáltal a ránk ruházott felelősséget is eszébe juttatja az érme mindazoknak, akiknek a kezébe kerül" - tette hozzá. Az érme technikai paraméterei és a névértékes oldala is megegyezik a készpénzforgalomban jelenleg használt 50 forintos érmékkel, tematikus oldalán azonban a megszokott kerecsensólyom helyett kettős csomót ábrázoló embléma látható, amely az érmét álló helyzetben tartva a nemzeti emlékhelyek, 45 fokkal elforgatva pedig a történelmi emlékhelyek szimbólumát mutatja. A fémpénz tematikus oldalának tervezője Kósa István, a Magyar Pénzverő Zrt. fővésnöke - mondta el Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke. Az új 50 forintossal a lakosság a mindennapi vásárlások során találkozhat majd, a forgalomba még nem került, verdefényes érmékhez a gyűjtők a készlet erejéig a Magyar Pénzverő Zrt.-nél juthatnak hozzá.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.