A regény nyelvezete így is elég brutál, nem kell a filmet tovább durvítani - Totth Benedekkel beszélgettünk

Totth Benedek Holtverseny című bemutatkozó regénye nyerte a szintén most bemutatkozó Margó-díjat, amit fiatal írók számára alapítottak. A regény nemcsak a könyvektől eddig távolságot tartó fiatalok figyelmét hívta fel, de a filmesekét is. Már készül a történet moziváltozata.

PÁN - nullhategy

Szerkesztőként dolgoztál. Milyen érzés volt az, amikor egy másik kiadó szerkesztője nézte át a könyved, és esetleg javasolt némi korrekciót?
Igazság szerint a Holtverseny kézirata még messze nem volt kész, amikor a szerkesztők kezei közé került. A szövegek csiszolása, ahogy én látom, egy soha véget nem érő folyamat. Valahányszor kinyitom a könyvet, mondjuk egy-egy felolvasás alkalmával, mindig erős késztetést érzek, hogy belenyúljak itt-ott.

Amikor „fiatalos prózát” fordítottál, kreálnod kellett önálló, szlenggel teli nyelvi világokat, a könyved írásakor pedig a fordításaidtól eltérő tinédzser nyelvet… Voltak átjárások a szleng univerzumokban, vagy más dumája a kortárs amerikai vagy angol fiatalnak, mint a magyarnak?
Ez a folyamat, a nyelv kreálása minden fordításnál megtörténik. Hol könnyebb, hol nehezebb feladat, és az ember egy idő után rájön, hogy milyen szövegben érzi jobban magát. Nem vagyok nyelvész, nem vagyok szakavatott ismerője az angol-amerikai szlengnek, de simán el tudom képzelni, hogy ebben a hatalmas nyelvi univerzumban könnyen találnánk két embert, akinek az anyanyelve az angol, mégsem értenének egy szót sem abból, amit a másik mond.

Sok „fiatalos újságíró”, reklámszövegíró gondolja azt, hogy „érti” a tinédzsereket, elvégre részint ők a célcsoportjaik. Te „érted" őket?
Szerintem a kamaszokból annyit ért az ember, amennyire a saját kamaszkorából emlékszik. Ez csak sejtés, de gondolom, többé-kevésbé ma is ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkoznak, hasonló problémákkal küzdenek, mint anno mi is, csak a díszletek változtak, persze nem elhanyagolható mértékben. Azért így, a partvonalról figyelve, ma nagyobb kihívásnak tűnik kamasznak lenni.

Egy fordítást fél év alatt elkészítesz el, a regényt tíz évig írtad… Sokat változott tíz év alatt a nyelv? Az argó biztosan, leszámítva néhány örökzöld kifejezést. A „kimaxol”-t pl. a Holtverseny megjelenése után hallottam először. Biztosan felhasználtam volna, ha időben találkozom vele. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy tíz év múlva vicces vagy röhejes lesz-e a regény nyelvezete.

A húsz év körüli olvasóknak mik voltak az észrevételeik?
Hallottam egy nagyon frappáns megfogalmazást, egy tizenéves sráctól, aki a szülei szerint nem nagyon olvas könyveket. A Holtversenyt kétszer is lenyomta, és csak úgy foglalta össze a véleményét, hogy „kurvajó”.

Nagyon kedves, figyelmes fiúnak ismernek, a környezeted is meglepte a könyv brutalitása. Volt olyan rész, amit kihúztál, mert túlságosan is durvának gondoltál?
Hát, volt pár túlkapás, úgyhogy ez a mostani igazából egy könnyített változat. De ha nem viccelem el a választ, akkor igen, volt egy befejezés, ami, bár nem sokan olvasták, de mindenkinél kiverte a biztosítékot. Az volt a fejezet címe, hogy Snuff. Utólag nagyon hálás vagyok, hogy rávettek, húzzuk ki.

A nyelvi konstrukció „felrakásánál” volt olyan réteg, ami esztétikailag nem tartottál jó vakernek, vagy szellemesnek, nyelvileg izgalmasnak, ezért inkább hagytad, annak ellenére, hogy részint így beszélnek a mai tinik...
Ezzel így külön nem foglalkoztam. Megpróbáltam feszes, következetes szöveget írni, ami nyelvi konstrukcióként működik, és amit a belső logikája hitelessé tesz. De végső soron, ahogyan a történet, a nyelvezet is „fiktív”.

A regényből film is készül, dolgoztál a dialógusokon. Egy film úgymond többet bír el, ezért lehet, hogy a nyelve is durvább lesz, mint a regény nyelvezete?
Érdekes folyamat az adaptáció, rengeteg új szempont felmerült a munka során. Új terep ez nekem, de a dialógusírásban otthon érzem magam, tudom, hogyan beszélnek ezek a srácok.

Következő regényre is tíz évet fogunk várni?
Már elkezdtem valamit. Én bízom a legjobban benne, hogy nem fog tíz évig tartani, mire sikerül befejeznem.

Fotó: Bach Máté