"Bármire képes vagyok, ha hisznek bennem" - beszélgetés Petrik Andreával

Minden idők egyik legnagyobb költségvetésű magyar filmjében, a Kincsemben Petrik Andrea a kor szellemét valló, emancipált és egyben kemény nőt, Klara von Oettingent alakítja. Többek között a filmről, és a Radnóti Színházról beszélgettünk, és arról is, hogy szívesen lenne naiva is, ha egy rendező őt képzelné el a karakterben.

PÁN - nullahategy

Temerinben születtél, 1985-ben. Van ún. jugó-nosztalgiáid? Jelentett-e számodra valamit az egykori „jugoszláv aranykor”? Idealizáltan tekintettél-e az anyaországra, vagy mindig két lábbal álltál a földön, és racionálisan mérted föl a helyzetet?
Gyerekkoromból valamennyire emlékszem arra, hogy bár nem voltunk gazdagok, de nem volt probléma, ha szerettem volna egy Barbie babát. Aztán eljött az idő, hogy egy babánál fontosabb dolgokat sem volt könnyű beszerezni. 15 éves koromban eljöttem otthonról. Amikor 13 évesen láttam a Sztárcsinálók előadást, tudtam, hogy színésznő akarok lenni. Arra emlékszem, hogy piros lepleket lobogtattak, úgy jelenítették meg Róma égését… A nézőtéren ülve azt éreztem, hogy nekem is a színpadon kell lennem. Szentesre jelentkeztem a dráma-irodalmi gimnáziumba. Bizonyos szempontból meseszerű az életem, hiszen a messziről jött kislány álmodott valamit, ami valóra vált. Persze, a mesén túl hatalmas hegyeket kellett megmásznom, magamat tartottam el, és mindent egyedül csináltam végig. Nem elég a tehetség, alázatosnak és kitartónak kell lenni, és ez még csak a siker ötven százaléka, a másik ötven százalék a szerencse.

És a szerencse ötven százalékának milyen a könyvelése? Minden idők talán legdrágább magyar játékfilmjének, a Kincsemnek vagy a női főszereplője, és a Gárdos Péter Hajnali lázából készülő film is bizonyára számíthat nemzetközi figyelemre…
… és ott van az Utóélet című tavalyi film is. Ezekben az alkotásokban három különböző arcomat tudtam megmutatni. Játszhattam drogos lányt, egy koncentrációs táborból visszatért, szellemileg sérült fiatal nőt és arisztokrata lányt is. Ezek különböző stílusú, műfajú, nagyon jó munkák voltak… Nem azért sikerült, mert szembe jött velem a lehetőség, hanem mert bevonzottam azokat. Rengeteg komoly szerepet játszottam el, mindig is komolyan vettem a feladataimat. Tudatosan fejlesztem magam, teljes erővel koncentrálok a munkámra. Rengeteg dologról lemondtam a magéletem vonatkozásában is, hogy színvonalas dolgokat csinálhassak színvonalas emberek között.

A Radnóti színházas létezés nem tűnik számodora afféle biztonsági játéknak? Te egy karcos, vagány, bevállalós csaj vagy…
Persze, van az, hogy a Radnótiban minden nő szép, és kerek és szabályos, és látom magam kívülről, hogy ércesebb és karcosabb, szabálytalanabb vagyok, de eddig is jól használta ezt a színház, bízom benne, hogy ezután is jól fogja használni.

Azt nyilatkoztad egyszer, hogy a színészet olyan hivatás, amit csak életre és halálra lehet csinálni… Mi volt a színházért tett legnagyobb áldozatod az életben?
Volt, hogy egy filmszerepért lefogytam tíz kilót, ami komoly életmódváltással járt. Igazán azt szeretem, amikor olyan feladatok lé állítanak, amikor saját magammal kell versenyt futnom. Volt, hogy bűvésztrükköt kellett elsajátítanom, legutóbb pedig lovagolni kellett megtanulnom. Korábban minden munkát elvállaltam, hogy tanuljak belőlük, és így nem volt a magánéletemre időm. Nem vagyok az a színész, aki pofázik, nem írom felül a rendezői utasításokat, a próbafolyamatot élvezem a legjobban színházcsinálásban. Szeretném megteremteni magamnak azokat a feltételeket, hogy csak minőségi munkákban vehessek részt. Hosszú ideig kizárólag a színház világában éltem, de az elmúlt egy évben már nem mentem annyit színházba. Egy kicsit csömöröm lett a színházi miliőtől. Persze, nem igaz, hogy nem érdekel a színház, de most más dolgok izgatnak…

Nem vágysz arra, hogy egy tündéri mesejátékban játssz?
(nevet) Én abban úgyis a gonosz mostoha szerepét kapnám. Tudnék naiva is lenni, ezzel semmi probléma nem lenne, ha a rendező engem képzelne el abban a karakterben… Bármire képes vagyok, ha hisznek bennem, és ha szeretnek.

A Kincsemben talán némileg archaizált nyelven szólalnak meg a figurák. Otthonosan mozogtál abban a nyelvi rétegben? Tudtad használni a vajdasági dialektust?
Ma már talán nem érezni, de zárt e hanggal beszéltem sokáig… De egyébként a Kincsemben nincs archaizált nyelv. Steam-punk jellegű, retro-futurisztikus ízű a produkció, jelentsen ez bármit is. Nem egy poros-kosztümös mozi lesz, hanem olyasmi, ami nagyon jó ízléssel, lépten-nyomon reflektál egy modern világra, illetve a mára. És reményeink szerint a film mindenkit megszólít majd.

Inspirált a forgatás hollywoodi léptéke, vagy épp ellenkezőleg: izgultál a hatalmas stáb és statisztéria láttán…
Volt olyan forgatási nap, hogy hatszázan voltunk egy helyszínen. Ez nagy nyomás rajtam, ahogy az is, hogy fél évig egészségesnek kell lennem, nem lehetek beteg és nem történhet semmi bajom. Persze, az ember minden körülmények között igyekszik a legjobb alakítást nyújtani, de itt annyira profi a csapat, és mindenkinek annyira fontos ez a film, hogy az első forgatási nap felére már túl voltam a félelmeimen. Különben is, mindenki teszi a dolgát, nem érek rá sem meghatódni, sem izgulni.

Volt esetleg valami előjele annak akár gyerekkorodban, akár később, hogy egyszer különös viszonyba kerülsz a lovakkal?
Amikor meghalt a nagymamám, egy kis üveglovat, egy telivért elhoztam a házából, és mindig hurcoltam magammal, ő lett az én kincsem… Mindig gyönyörű állatnak tartottam a lovakat, de korábban soha nem ültem lóháton. Persze, azután, hogy megkaptam a szerepet, két hónapig tanultam lovagolni. Túl vagyok az első filmes vágtámon is, amire nagyon büszke vagyok!

Kiélvezed azt a jelmezfétist, ami ezzel a produkcióval jár, azt hogy nagyobb csapat sminkel, fodrászol…
Ez valójában elképesztő fizikai megpróbáltatás. Ha reggel hatkor kezdődik a forgatás, nekem előtte három órával már ott kell lennem, hogy elkészüljek. Ahhoz, hogy az általam megformált karakter, Klara von Oettingen „megszülessen”, nagyon sok ember jól szervezett munkája szükséges.

Hogy „képződik meg” egy XIX. század végi smink? Mert egy húszas évek make-up-ját könnyű levenni, de egy másfél évszázaddal korábbit csak festményekről lehet „levenni”…
Engem natúrra sminkelnek és legalább egy óráig tart, hogy úgy nézzek ki, mintha nem lenne rajtam festék.

Azt mondtad egyszer, hogy ha beledöglesz sem vagy egy Audrey Hepburn… Eliza Doolittle filigrán szerepét törékeny lányok szokták játszani, te pont ennek az ellenkezője vagy, mégis te alakítottad őt a radnótis Pygmalionban. A Kincsem után is fenntartod ezt?
A Kincsemben sem egy törékeny nőt játszom. A kor szellemét valló, emancipált és egyben kemény csaj vagyok, nem pedig egy arisztokrata leányka…

Ha a színházban szembe jön veled egy törékeny kis aranyos fiatal naiva, érzed a levegőben a sistergést?
Bennem nincs, és nem is volt féltékenykedés… ráadásul szerencsés is voltam, nagyon sok jót kaptam az élettől és a pályámon is… Pont most voltam egy premieren, ahol láttam egy fiatal naiva színésznőt és lenyűgözött! Engem maga a tehetség inspirál.

Fotó: Baktay Péter