Pesti Srácok

Megújult a gyulai művelődési központ

A Magyar Állami Operaház ingyenes műsorával és balettelőadással nyitja meg kapuit hétfőn este a csaknem félmilliárd forintból felújított gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ.

MTI

Jirí Kilián cseh művész balettelőadásainak és Erkel Ferenc Bánk bán című operájának részleteivel nyílik meg a négy hónapos felújításon átesett művelődési központ. Az intézményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Agóra pályázatának keretéből, mintegy fél milliárd forintból újították meg. A beruházás révén új fény- és hangtechnikát szereltek be, megújult a színpadtechnika és a nézőtér. Az épület tetejére egy kiserőművet telepítettek, amely a központ, valamint a szomszédságában lévő, már felújított Vigadó teljes energiaigényének 90 százalékát biztosítja. Az intézmény - mivel kilenc környező településsel kötöttek együttműködési megállapodást - multifunkcionális térségi közösségi központtá alakul át, csaknem 83 ezer embert tudnak elérni a különböző kulturális programokkal. Békés megye legnagyobb befogadóképességű művelődési központja az 1970-es évek óta - az épületgépészeti részek megújításán és a külső homlokzat szigetelésén kívül - nem esett át jelentős felújításon.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.