Pesti Srácok

Földes László Hobo monodrámáját csütörtökön mutatja be a Nemzeti Színház

Földes László Hobo 2015. november 5-én mutatja be Vidnyánszky Attila rendezésében Halj meg és nagy leszel! című zenés monodrámáját a Nemzeti Színház Kaszás Attila termében.

061.hu

A Halj meg és nagy leszel ún. zenés kálvária 14 stációval, amiben dalokat, verseket, vallomásokat, történeteket hallhatunk az utolsó hetven évből. "Az a Hobo, akit a Halj meg, és nagy leszel szerepében fognak látni, az egyik legőszintébb ember, akit valaha ismertem. Őszintesége megrendítő és bátorságot adó" – mondta a rendező, Vidnyánszky Attila.

PestiSracok facebook image

Emellett elkészült az Úton lenni a boldogság címmel egy felsőoktatási segédanyag, aminek 500 példányban megjelent kötete tartalmazza Hobo teljes irodalmi munkásságát - dalszövegeit, színházi darabjait, novelláit, műfordításait, - valamint a hozzá tartozó pendrive Hobo mind a 36 megjelent albumát, előadóestjeit, színpadi és filmfelvételei, és olyan koncertek is, amelyek nem jelentek meg soha lemezen. 82 határon túli iskola várja, hogy megkapja ezt az anyagot – Hobo bízik benne, hogy az EMMI hamarosan ki is szállítja az intézményeknek a minisztérium által is támogatott anyagot.

Fotó: Horvát Péter Gyula

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.