Ne higgy neki, hisz zsaru! - A Fekete mise című filmről

Hogy miért kellett leforgatni a Fekete mise című filmet? Mert izgalmas a bostoni James 'Whitey' Bulger figurája, aki 16 éven át megúszta a letartóztatást, miközben 12 évig ő volt a 2. legkeresettebb bűnöző az FBI listáján, közvetlenül Osama Bin Laden mögött. Már csak az a kérdés, hogy ezt a jó alapanyagot miért kellett megfeleltetni a műfaji zsánernek, miért nem volt Scott Cooper rendező olyan öntörvényű, mint maga James Whitey Bulger?

PÁN - 061.hu

A Fekete mise jó film, de semmit nem tett hozzá ahhoz, amit Coppola vagy Scorsese megmutatott 30-40 évvel ezelőtt. A legújabb gengszter portréfilmben nyilván nem az az érdekes, hogy rakja fel valaki a hetvenes évek közepi Bostont, mert ez kötekező gyakorlat, ahogy az is joggal várható el egy művészi hatású maffiaballadától, hogy adja meg az alaphangot a „föld színű”, sötét tónusú kopottsággal, a homályosra fényelt világával.

Kifogástalan a Fekete mise atmoszférája, és az is eleganciáról árulkodik, hogy nincs szubkulturálisan felülfogalmazva. Nem egy Forest Gump, vagy egy Boogie Nights, hogy az időbéli változásokat szimbolikus értékű tárgyakkal, hajakkal karikírozzák, pusztán 1981-re játszanak rá, amikor rákeverik a filmre Rolling Stones '81-es keltezésű Slave című számát. (Persze, találhattak volna más korfestő zenét is, hiszen közismert, hogy a Stones Scorese egyik kedvenc bandája.)

A mozi Johnny Depp játékára épül, aki szerencsére nem figurázza túl a karaktert, eszköztelenül, de szuggesztíven hozza pszichopata bűnözőt, ugyanakkor a többi színész alakítására sem lehet panasz, különösen a John Conelley FBI tisztet alakító Joel Edgertonra. Tegyük hozzá: bizonyos szempontból ő a főszereplő. Ő vergődik az árulás és a bajtársiasság között, miközben lassan egy digó szépfiú lesz belőle. Depp ehhez képest ugyanazt a pszichopata bűnözőt hozza két órán keresztül, nem épül fel a karrierjének íve, nem látjuk mikor válik tényleges maffiafőnökké, nem látjuk rajta, a megszerzett hatalom és a gazdagság jellemromboló hatásait, hiszen mindig ugyanolyan. Megkockáztatjuk: szerepét odaadhatták volna Christopher Walkennek is.

A Fekete mise alapvetően a gyerekkori barátság ethoszára épül, Connolly és Whitey Bulger együtt nőttek fel az igézően kilátástalan bostoni utcákon, Scott Cooper azonban adósunk marad azzal, hogy megírja a konkurens olasz maffia történetét, így csak azt tudjuk róluk, hogy a rosszaknál is rosszabbak. Meghal Whitey Bulger fia, de a gyászáról sem tudunk meg semmit, és az addig a frontvonalban lévő feleségéről sem, a rendező egyszerűen elengedi a nő kezét, valószínűsítjük, hogy Whitey bosszúból megölte a gyermek elvesztéséért felelőssé lett anyát.

Pedig tényleg kiváló a Fekete mise alapanyaga: John Connolly FBI ügynök rábeszéli Bulgert, hogy működjön együtt az FBI-al, és likvidálják a közös ellenséget, az olasz maffiát. Mindezt Whitey arra használja, hogy a bostoni alvilág korlátlan ura legyen. A film az árulás, a hűség és a lojalitás nagy mozija lehetett volna, de inkább ügyes stílusgyakorlat lett, ami persze még mindig az egyik legjobb idei ajánlat Hollywoodból.