Pesti Srácok

Liget Budapest - Négy év alatt mintegy 160 milliárd forint forrás

Átfogó kormányhatározat született a Liget Budapest projekt megvalósításához szükséges intézkedésekről. A Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható dokumentum szerint a projekt megvalósítására a 2016 és 2019 közötti időszakra 156,72 milliárd forint forrást fognak biztosítani a központi büdzséből.

MTI

A projekt keretében állítják helyre a Városliget mint tájképi kertjellegű közparkot, ingatlant biztosítanak a Fővárosi Nagycirkusz új épületkomplexumának megvalósítására, egy 700 férőhelyes Hermina Garázs épül a Fővárosi Állat- és Növénykert területén és megvalósul a Vajdahunyad vára és az Olof Palme Ház rekonstrukciója.

PestiSracok facebook image

A kormányhatározat rögzíti, hogy az Új Nemzeti Galéria épülete a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum bevonása nélkül, a nemzetközi tervpályázaton nyertes terv alapján valósul meg a Városligetben. Viszont a kabinet egyetért azzal, hogy a Magyar Fotográfiai Múzeum, illetve a Magyar Építészeti Múzeum nem a Liget Budapest projekt keretén belül valósul meg.

A Néprajzi Múzeum új épülete az Ötvenhatosok terén lesz, a Fővárosi Önkormányzattal egyeztetett új helyszínen - az új építészeti tervpályázat kiírásának előkészítéséről az emberi erőforrások miniszterének kell gondoskodnia. Szerepel a kormányhatározatban az is, hogy a Fővárosi Városligeti Színház újjáépítése az eredeti tervek alapján (mint az korábban nyilvánosságra került, az 1952-ben a Felvonulási tér kialakítása miatt elbontott, szecessziós Városligeti Színházat építik vissza) történik.

A közforgalmú Hermina Garázs 2017. december 31-ig valósul meg, ennek érdekében a jövő évi központi költségvetés Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben a Liget Budapest projekt megvalósításához rendelkezésre álló források terhére 3,5 milliárd forintot biztosítanak.

Az Olof Palme Ház teljes épületrekonstrukciója kapcsán a határozat kitér arra, hogy a nemzeti fejlesztési miniszternek az MNV Zrt. útján gondoskodnia kell a Magyar Alkotóművészeti Központ Nonprofit Kft. zuglói ingatlanjának az állam részére történő megszerzéséhez szükséges intézkedések végrehajtásáról. Ennek érdekében 500 millió forintot csoportosítanak át az idei központi költségvetésben az Emmi fejezetében a Liget Budapest projekt előkészítésére és megvalósítására szereplő jogcímcsoport terhére, az MNV Zrt. ingatlan-beruházási, - vásárlási jogcím javára.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányhatározat csütörtöktől hatályos.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.