Pesti Srácok

Újra fellépett Párizsban a Eagles of Death Metal

Ismét színpadra lépett Párizsban az Eagles of Death Metal kaliforniai rockegyüttes hétfő este, alig egy hónappal az után, hogy terroristák vérfürdőt rendeztek a zenekar fellépése idején a francia főváros Bataclan koncerttermében.

MTI

Az amerikai banda a U2 ír zenekar koncertjén lépett színpadra a Bercy csarnokban. A koncert idejére rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak a hatóságok, már két órával a rendezvény előtt helikopter körözött a 20 ezer fő befogadására alkalmas csarnok fölött. A párizsi sajtóban órákkal a koncert előtt jelentek meg hírek arról, hogy esetleg az Eagles of Death Metal is színpadra léphet, de a koncertszervezők ezt az utolsó pillanatig titokban tartották, nem akarták megerősíteni a sajtóhíreket, és a U2 tagjai sem nyilatkoztak róla.

PestiSracok facebook image

A kaliforniai rockbandát a U2 frontembere, Bono szólította a színpadra. A közönség tapsviharral fogadta az amerikaiakat. A két zenekar együtt adta elő Patti Smith amerikai énekesnő People have the power című dalát, majd az amerikai együttes elénekelte saját, I love you all the time című szerzeményét. "Köszönöm, U2, hogy megadtátok nekünk ezt a lehetőséget. Szeretünk téged, Párizs" - mondta zsúfolásig megtelt teremben Jesse Hughes, az amerikai együttes énekese.

November 13-án három felfegyverzett terrorista támadta meg a Bataclan koncerttermet a kaliforniai együttes koncertje idején. A vérengzésben 89 embert gyilkoltak meg. Az Eagles of Death Metal tagjainak csodával határos módon nem esett bajuk, jóllehet az egyik támadó rálőtt Hughesra. Bataclan elleni támadás idején más párizsi helyszíneken is követtek el merényleteket, összességében 130-an haltak meg. Franciaországban rendkívüli állapotot hirdettek ki, amelyet legkorábban jövő februárban fognak feloldani. Az Eagles of Death Metal a kaliforniai Palm Desertből 1998-ban indult garázsrockegyüttes, a közelmúltban adta ki legújabb albumát Zipper Down címmel.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.