Pesti Srácok

Újabb fontos régészeti felfedezés Görögországban

Egy újabb, az ókori makedón királyság idejéből származó sírt találták csatornázási munkálatok közben az észak-görögországi Pella városban – jelentette be szerdán a görög kulturális minisztérium. A klasszikus korban (i. e. 5-4. század) Pella volt a makedón királyság fővárosa. A térségben folyamatosak az ásatások, mivel kutatók Pellát és környékét tekintik az egykori királyság központjának.

MTI

A kulturális minisztérium közleménye szerint az újabb felfedezés főleg építészeti szempontból érdekes, ugyanis az előcsarnokon és a fő sírkamrán kívül találtak két oldalsó sírt is. A központi sírkamra 2,5 méteres falait borító dongaboltozat elpusztult, az oldalkamrák tetőzete azonban “tökéletes állapotban” maradt fenn.

PestiSracok facebook image

A sírt – hasonlóan a többihez – még az ókorban kifosztották, a vestibulumban talált néhány kerámia- és márványtárgy azonban lehetővé tette, hogy a sírkamra keletkezésének időpontját az i. e. 3. század elejére tegyék. Pellától 50 kilométerre található Vergina, ahol 1977-ben felfedezték a makedón királysírokat, köztük II. Philipposznak, Nagy Sándor apjának temetkezési helyét.

Két éve Amphipoliszban, Szaloniki közelében tártak fel egy Nagy Sándor korából származó, nagy várakozásokat keltő monumentális síremléket, amelynek rejtélyét máig nem sikerült megfejteni. A legújabb feltételezés szerint a makedón hódító Héphaisztion nevű hadvezérének, egyben vélt kedvesének sírja lehet.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.