Pesti Srácok

Gyógyszerérzékenység – A Placebo MTV Unplugged lemezéről

Van akik szerint a rock and roll „elektromos áram segítségével előadott műsorszolgáltatás”, ahogy a Mosolygó Antal Művelődési Ház szerződéseiben is szerepelt az hatvanas években. Idén lesz húsz éve, hogy megjelent a Placebo bemutatkozó albuma, de tavaly augusztus 19-én, amikor az MTV unplugged koncert felvételei zajlottak, még nem a kerek évfordulót ünnepelték.

PÁN - 061.hu

Akkor leginkább annak örülhettek, hogy az MTV felújította az 1989-ben elindított akusztikus műsorfolyamát, ami az egykor szebb napokat látott csatorna legértékesebb produkciója volt. A dobozgitárra és rumbatökre álmodott unplugged szemfényvesztések akkor élték világkorukat, amikor úgy tűnt, hogy a rock, a grunge végleg visszaállítja régi rangjába a gitárt, és akkor hanyatlott le, amikor a party kultúra majdnem elhitette velünk, hogy két lemez összemixelése Valami, a DJ pedig Valaki, sőt egyenesen ő az Isten.

PestiSracok facebook image

A Placebo Unplugged jegyeit kisorsolták a rajongók között, de még egy próbatételnek meg kellett felelni: 55 fontot (25.000 Ft-ért) le kellett szurkolni a jegyért. Tehát dupla szerencse kellett hozzá: legyen ennyi elkölthető pénzed egy estére, illetve, hogy a te neved húzzák ki a kalapból. A Brian Molkóra és Stefan Olsdalra épülő Placebo hivatalos közleményükben megkérte a rajongókat, hogy sötét ruhát viseljenek, ami nyílván nem tűnt olyan nagy dolognak, olyan volt ez, mintha egy Metallica-fantól azt kérték volna, hogy fehér magas szárú Puma cipőben és sztreccs farmerben jelenjenek meg a koncertjükön…

És persze a szuvenírek ügyében itt nem is a CD formátum a legszerencsésebb választás, hanem a Blue Ray, hiszen ezen a koncerten nem a nehéz színházi függönyökre, a karvastagságú gyertyákra és a perzsa szőnyegekre alapoztak a látványtervezők, hanem a különleges fehér fényű ún. monochromatic vetítésre.

Persze, az album alapvetően rajongóknak készült, hiszen elhagyva a jellegzetes dinamikát, és hangzást, lemeztelenítve a dalok már nem ütnek akkorát, mint mondjuk a REM esetében, akik egyébként is közelebb álltak az akusztikus hangszereléshez. A setlist alapvetően a slágerekre épít, itt van a Bitter End, az Every You Everey Me, a Meds, a Protect Me From What I Want, nem lehet okunk panaszra, kiváló ötlet volt feltámasztani az MTV franchise-t, remek a vonós hangszerelés, érezhetően sok munka van a produkcióban, de mégis kicsit olyan ez, mint amikor smink nélkül látunk egy modellt.

Lehet igéző az őszintesége, a közvetlensége, de a tökeletes hatást mégis az erős sminkkel éri el. Mégis: szerethető a műsor, mert szerethetőek a dalok. És egy biztos: a Placebo nemcsak az unpuggednek, hanem a Planetárium retrofuturisztikus műsorainak is visszaadta a becsületét.

Placebo
MTV Unplugged
Universal
17 szám 60 perc

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.