Visszapillantó tükör - 50 éve halt meg Buster Keaton
Ötven éve, 1966. február 1-jén halt meg Buster Keaton, a faarcú amerikai filmkomikus, akinek némafilmjei nemcsak a filmrajongókat bűvölték el, hanem a szürrealistákat, köztük Salvador Dalít és Luis Bunuelt is.
MTI
Joseph Frank Keaton a Kansas állambeli Piqua városkában született 1895. október 4-én, éppen turnézó varietészínész szüleinek harmadik, legkisebb gyermekeként. A talpraesett gyereket jelentő Buster becenevet a családi legenda szerint másfél évesen kapta az illuzionista Harry Houdinitől, aki látta, hogy a kisfiú legurul a színházi lépcsőn, de azonnal fel is pattan. A varietészínpadra háromévesen lépett először családjával, az akrobatikus jelenetekkel vegyített bohózatokban Bustert afféle élő kellékként használták. Legurították a lépcsőn, átdobták a díszletként szolgáló ablakon, olykor a nézők közé hajították, de a nyaktörő mutatványok során sohasem sérült meg. Már ekkor kialakította jellegzetes kőarcát, amelyen a legvidámabb helyzetekben sem látszott soha érzelem. Egy interjúban elárulta, hogy erre egyedül jött rá: "Amikor magam is nevettem a mókáimon, a közönség nem nevetett rajtam. De minél komolyabb voltam, a közönség annál jobban hahotázott."
1917-ben apja alkoholizmusa miatt fel kellett hagyniuk a családi bohózatokkal. Anyjával New Yorkba költöztek, ahol megismerkedett a híres komikus Fatty Arbuckle-lal, a találkozás meghatározta további sorsát. Fatty meghívta, hogy legyen partnere egy alacsony költségvetésű filmvígjátékban, melynek sikere után a duó tucatnyi némafilmburleszkben szerepelt együtt. Az új művészeti ágtól elvarázsolt Keaton hamarosan saját magának írta a szerepeket, rendezőasszisztensként a filmkészítésben is részt vett, idővel önálló filmcéget alapított. Bár a szakmában egy idő után útjaik szétváltak, Arbuckle továbbra is jó barátja maradt. Szárnyra kapta a hírnév, gyors egymásutánban készült filmjeiben bármilyen karakter bőrébe bújt, elpusztíthatatlannak látszott. A The New York Times így írt róla: "A film világában, ahol minden eltúlzott, ahol az érzelmek megjelenítése gondosan kimunkált és dramatizált, Buster közömbös és ünnepélyes arca minden érzelmet elrejt." Mégis, ez a kifejezéssel teli kifejezéstelen arc az optimizmust és az örök kíváncsiságot képviselte.
Keatont máig a legnagyobb akrobatikus színésznek tartják, hiszen kaszkadőrt nem használt, úgy volt képes le- és fellépni mozgó vonatokra, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. A finom mozdulatok, a könnyedség, ahogy hősei a képtelen helyzetekhez alkalmazkodtak, egyfajta édes szomorúságot kölcsönöztek némafilmjeinek, amelyeket ugyanakkor vérbő humor és sok ötlet jellemzett. Az 1924-ben forgatott A navigátor, az 1926-os Generális, az 1928-as A filmoperatőr a mozi halhatatlanjai közé emelte. A hangosfilm már nem az ő műfaja volt. 1928-ban a Metro-Goldwyn Mayer stúdióhoz szerződött, később ezt nevezte élete legrosszabb döntésének. A sikersorozat megszakadt, a stúdió korlátozta kreativitását, befektetését féltve kaszkadőr használatára kényszerítették, munkáját általa megalázónak érzett módon keménykezű rendezők és forgatókönyvírók ellenőrizték.
Bánatában rákapott az italra, s mindezek betetőzéseként tönkrement 1920-ban kötött házassága is. 1934-ben volt mélyponton, az MGM kirúgta, feleségétől elvált, majd részegen azon nyomban feleségül vette az őt ápoló nővért, amire állítása szerint egyáltalán nem emlékezett, a nővér pedig férje igazi keresztnevét sem ismerte. Az adóhivatal beperelte 28 ezer dollár adóhátralék miatt, alkoholizmusa miatt szanatóriumba kellett szállítani, ahol kényszerzubbonyt kapott, de ebből könnyedén kiszabadult és megszökött. Alkoholizmusából csak az 1940-es évek elején gyógyult ki nála huszonhárom évvel fiatalabb harmadik, egyben utolsó feleségének segítségével. Hollywoodi pályafutása azonban gyakorlatilag véget ért. Még dolgozott mint gag-író (többek között a Marx testvérek Botrány az Operában című filmjében), rendezett rövidfilmeket, de régi fizetésének már csak a töredékéért. Szerepet vállalt néhány külföldön készült vígjátékban is, Európában nagyobb megbecsülésnek örvendett, mint a hazájában.
1949-ben a Life magazin cikksorozatot közölt a némafilmek nagy komédiásairól, köztük Keatonról is. Miután több televíziós showműsorba hívták vendégnek, neve visszatért a köztudatba. Ismét keresni kezdték, olyan filmekben kapott epizódszerepeket, mint Billy Wilder legendás Alkony sugárút című filmje (1950), a Rivaldafény (1952), a Nyolcvan nap alatt a föld körül (1959) és a Bolond, bolond világ című vígjáték (1963). 1957-ben eladta élettörténetének megfilmesítési jogát a Paramount Picturesnek, a forgatásnál technikai tanácsadóként alkalmazták. Bár az elkészült filmmel nem volt elégedett, a kapott összeg elég volt arra, hogy új házat vegyen, munkásságát már életében számos könyv és tanulmány elemezte.
Tüdőrákkal diagnosztizálták, de soha nem tudta meg, hogy halálos betegségben szenved, azt mondták neki, hogy súlyos hörghurut keseríti meg az életét. 1966. február 1-jén halt meg a kaliforniai Woodland Hillsben. A hollywoodi Hírességek Sétányán két csillag is őrzi az emlékét, 1959-ben Tiszteletbeli Oscar-díjat kapott az Amerikai Filmakadémiától.
